/

Sárkányhajósok foglalják el Szegedet

Harminc ország több mint ötezer versenyzőjét várják Szegedre a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség és a Magyar Sárkányhajó Szövetség által közösen szervezett 11. IDBF klublegénység sárkányhajó-világbajnokságra.

A Tisza-parti város július 17. és 22. között ad otthont a rendkívül színesnek és látványosnak ígérkező megmérettetésnek, amely a versenyzőszámot tekintve vetekszik a tavalyi budapesti vizes világbajnoksággal.

A nevezések alapján mintegy 150 legénység mérheti össze tudását Szegeden, ahová a világ összes meghatározó sárkányhajós nemzetéből érkeznek majd csapatok. Óriási küldöttséggel jönnek például a kanadaiak, akiknek közel 1500 sportolója ül majd hajóba. Az ötezer feletti indulói létszám azt jelenti, hogy magyarországi esemény a sportág történetének eddigi legnagyobb világbajnoksága lesz.

A magyar sárkányhajós csapatok körülbelül 350 fős versenyzői gárdával vághatnak neki a klublegénység-világbajnokságnak. Az U18-astól egészen a szeniorig gyakorlatilag minden korosztályban és kategóriában rajthoz áll majd hazai hajó – írta a delmagyar.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 13°
    17 km
  • Velence HU
    ☀️ 13°
    11 km
  • Balaton HU
    13°
    10 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    21 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 16°
    3 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    2 km
  • Grado IT
    ☀️ 13°
    4 km
  • Garda IT
    ☀️ 19°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️ 15°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek