Rovinj, az Isztria romantikus gyöngyszeme
Az Európa egyik legromantikusabb városának tartott Rovinjba látogatóként érkezik az utazó – és barátként távozik.
Bone da bati mar – „jó a tenger legyőzésére” – mondják a horvátországi Rovinjban, utalva legbecsesebb találmányukra, a batana hajóra. A kis halászhajó régóta a helyi közösség szimbóluma, annyira kedvelik és tisztelik, hogy múzeumot hoztak létre az ünneplésére. Itt mindent megtudhatunk a kilenc és fél méter hosszú, fából készült bárkáról, amely a város tengerészeti hagyományainak tanúja. A múzeum alapos betekintést nyújt a történetébe, különféle modellekkel és egyedi festésű vitorlákkal.
Rovinj óvárosa ugyanolyan romantikus, mint a régi fahajó, még a legegyszerűbb városi sziluettes képeslap is szép, vagy legalábbis nem olyan sablonos, mint a többi. Az olyan jelenetek pedig, mint a naplemente vagy az óvárosra zuhanó éjszaka, művésszé varázsolják az amatőr fotóst is. Az Obala Vladimira Nazorán álló Adris Galéria a város dobogó művészeti szíve, a vizuális művészetek Mekkája, üzlet és gazdaság összefogásából fakadó erő megnyilvánulása. Edo Murtić a galéria elülső kerámia falából varázsolt csodálatosan érdekes részt, belül pedig Horvátország minden nagy modern művészének – Bukovac, Medović, Crnčić, Vidović, Meštrović, Gliha, Račić, Becić, Kraljević, Kulmer – munkáit megcsodálhatjuk. A galéria varázsának része a meglepetés: soha nem tudhatjuk, mi lesz látható azon a napon, amikor úgy döntünk, hogy felkeressük.
Rovinj és környéke régóta népszerű több ország koronás főinek köreiben, nyári villáik a rovinji szigetvilágban elszórva találhatóak. A Vörös-sziget egyike azoknak a helyeknek, amelyeket először a kora középkorban említettek, amikor a bencés rend felépítette ott kolostorát (előbb átkeresztelték Szent Mária-, később Szent András-helyre). A 15. században a ferences rend újjáépítette a kolostort, majd Georg Hütterott német gróf vásárolta meg. A buja, hangulatos és zöldellő sziget Ferenc Ferdinánd főherceg, Mária Terézia bajor hercegnő és Stephanie von Habsburg hercegnő, végtelen számú hercegek és főhercegek, az európai nemesség tagjai, tiszteletre méltó hölgyek és urak kedvenc nyári helye volt. A ma utazója kiélvezheti mindazt, amit ők, kiegészülve a tenger gyümölcseit kínáló, modern Lanterna étteremmel.
A Szent Katalin-szigetet Károly István osztrák főherceg 516 kilogramm ezüstért vásárolta meg, majd ugyanebből a fémből 2333 kilogrammért adta el Ignazu Karol von Korwin Milewski lengyel grófnak. Utóbbi egy ideig megtartotta a szigetet, sűrű és buja erdőket telepített, elegáns környezetet hozott létre. Ma a sziget köztulajdon, és úgy tűnik, Rovinj városa hiúságának szolgálatába állítja: Rovinj akkor a legszebb, ha Szent Katalin szigetéről nézzük.
Rovinj legmagasabb és legfontosabb műemléke a Szent Eufémia templom, amely a félsziget legtetején áll. A velencei stílusban épült barokk templom egy keresztény hívő, Eufémia kisasszony bátorságát ünnepli, akit tizenöt évesen Diocletianus császár katonái elfogtak, megkínoztak, majd végül az oroszlánok barlangjába vetettek – mindezt azért, mert nem tagadta meg a hitét. Az oroszlánok ugyan megölték, de nem ették meg, és a legenda szerint a teste egy vihar utáni reggelen márvány szarkofágban úszott be a kikötőbe, időszámításunk szerint 800. július 13-án.
Ez a csoda megérdemelte a felszentelt templomot és egy ünnepnapot (szeptember 16.), amikor a helyiek káposzta- és birkapörkölttel köszönik meg városuk patrónusának, hogy vigyáz rájuk.
Közmegegyezés szerint a város legfontosabb utcája a domb tetejére vezető, galériákkal tarkított Grisia utca, amelyet a művészet szerelmeseinek nehéz elhagynia, mivel tele van csapdákkal: festők, szobrászok, illusztrátorok, tehetséges gyermek művészek, költők és háztulajdonosok kínálják házaik falát egy rövid pihenőre és udvaraik árnyékát hűsölésre.
A város régi része igazi labirintus, de nem is érdemes rohanni benne, mert minden lépésnél van valami érdekes látnivaló. Itt található Rovinj másik fontos eleme, a Carera, a város leghosszabb és legszélesebb utcája, tele kávézókkal és üzletekkel, átjárókkal és természetesen emberekkel.
(forrás: yachtscroatia.com, fotók: easyatent.com, inforovinj.com, bruketa-zinic.com, rovinj.com.hr, photohound.co)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!