Robertsonék, az utazó család

2016. március 21.
Címkék :

DSC_0587Az utazás izgalmas, vonzó, új élményekkel gazdagít. De mit gondol minderről az, aki csak utazik? Robertsonék erről tudnának mesélni, úgyanis ők kis túlzással az egész életüket a tengeren töltik. A Del Viento fedélzetén 2 gyerek és 2 felnőtt alkotják a legénységet.
Ami nekünk egy ház vagy lakás, az nekik egy Fuji 40. Évek óta kisebb megszakításokkal hajóznak, többezer mérföldet jártak már így be. A négytagú család, Michael, Windy és a gyerekek, Frances és Eleanor, számára ez az otthon.

Robertson_csalad

A szülőknek nem kell azon aggódniuk, hogy hol lehetnek a gyerekek, hiszen majdnem mindig szem előtt vannak. Nehéz elbújni egy 12 méteres hajón. Van egyébként egy bejelentett lakcíműk New York-ban, de ott nem nagyon lehet őket megtalálni.

naplemente

Nemrégiben készült egy interjú Eleanorral és Francessel, a család két lánygyermekével, hogy hogyan élik meg a számunkra talán szokatlan mindennapokat. A körülményeket, hogy bizony nincs saját szobájuk, nincs forró víz a zuhanyban, nem mindig az van a hűtőben, amit enni szeretnének, egészen jól viselik. A tágabb család és a barátok azonban hiányoznak nekik. A beszélgetésből kiderül, hogy elfogadták, hogy az ő otthonunk alapvetően egy 1979-ben épült vitorlás, a Del Viento.

DSC_0362

A Del Viento a Fuji Yacht Builders műhelyében készült, egy későbbi átalakításnak köszönhetően átlagosan 10 csomó sebességgel képes haladni. A család természetesen nagyon büszke a vitorlásra, teljesen elégedettek a felépítésével, berendezésével.

DSC_0879

Életükről, hétköznapjaikról blogot vezetnek, amely érdekes betekintést nyújt a tengeri életvitelbe. Az oldalon teljes térkép is található arról, hogy éppen honnan, hová tartanak. A leírásokból, cikkekből az derült ki számomra, hogy ugyan úgy élnek, mint bármelyikünk. Olykor nehéz egy-egy nap vagy hét, olykor élvezik a szabadságot. Olykor szomorúak, magányosak, elszigeteltek, de a legtöbbször boldogok. Vannak nehézségeik, akadályok és örömök. Csak mindez vízen.

on posts coumbia

Forrás: Cruisingword, Log of delviento

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!