/

Részlegesen kinyithatnak a budapesti gyógyfürdők

Több mint 200 dolgozóját oltatta be Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy a hozzájuk tartozó fürdőkben újra megnyithassák az úgynevezett gyógyászati egységeket.

Annak a kockázatát, hogy vendég vendéget fertőzzön meg, úgy csökkentik, hogy időpontot kell foglalni, a fürdőkben folyamatosan fertőtlenítenek, és várhatóan követik az osztrák példát. Ausztriában ugyanis már a beérkező vendégeket is tesztelik.

Tavaly novemberben (jóval a fürdők után) a gyógyfürdőknek is be kellett zárniuk, és ezekben jelenleg járóbeteg-szakellátás sem folyik, mivel a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerint az üzemeltető feladata és felelőssége, hogy csak egészséges munkavállaló fogadja a vendégeket.

A tervek szerint a fürdőkben március 16-tól nyitják meg a gyógyászati egységeket, hogy „a rendeletben engedélyezett kezeléseket” újra igénybe lehessen venni – írta a telex.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    6 km
  • Balaton HU
    1 km
  • Neusiedler AT
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️
    8 km
  • Premantura HR
    ☀️
    18 km
  • Grado IT
    ☀️
    10 km
  • Garda IT
    6 km
  • Soča SI
    ☀️
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek