Rekordnevezés az evezős évadnyitóra

Az idén is nagy csata és fantasztikus látvány várható az evezős évadnyitó dunai regattán, amelyen 12 országból 77 csapat 620 versenyzője méri össze erejét 4500 méteren. A legfiatalabb nevező 14, a legidősebb pedig 68 éves.

A szervezők közlése alapján rekordszámú nevezés érkezett a Nemzeti Hajós Egylet, a Budapesti Evezős Szövetség és a Magyar Evezős Szövetség által szervezett 27. Gróf Széchenyi István emlékversenyre és 7. Nemzetközi Budapest Kupa Regattára.

A versenyre szombaton 10 és 13 óra között kerül sor, a megnyitó ünnepség Budapesten, a XXIII. János pápa parkban lesz. Az evezősverseny az Óbudai-sziget északi csücskétől indul, a sziget menti Duna-ágat követi, és a Margitsziget budai oldalánál, a Danubius Nemzeti Hajós Egylet Wesselényi csónakházának vonalában végződik.

A Budapest Kupa Regatta célja, hogy visszaemelje Budapestet a nemzetközi evezőséletbe, felpezsdítse a 60-as évekig jelentős helyi amatőr és elit evezőséletet, és hogy bemutassa: az evezés mindenki számára elérhető testmozgás, amely bármely korban elsajátítható és űzhető, télen, nyáron.

A Budapest Kupa Regatta keretében életre hívják a Plusz egy kromoszóma sprint ergométerfutamot, ahol olimpikonok a Down Alapítványból érkező lelkes sportolókkal közös csapatokban mérik össze erejüket ergométeres evezősfutamokban. Az ergométeres verseny részeként 500 méteres bemutatóversenyt húznak más sportágak versenyzői, olimpikonjai is – írta az mti.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!