Provident, egy angol halászlegenda

PROVIDENT_TSNorway2010-7272-A4_0Az 1924-ben épült Provident a britt hajós történelem része. Közel egy éve vonták ki a forgalomból, hogy belső terét, motorját felújítsák. Mostantól pedig aki egy 1900-as évek elejét idéző vitorlázásra vágyik, a hajót ki tudja bérelni. Nem kell megijedni, a Provident saját hajóskapitánnyal, legénységgel és még egy szakáccsal is rendelkezik, így nekünk csak annyi dolgunk marad, hogy legendás faasztala mellett élvezzük a menüt és a bort. Vagyis… ha segítünk a mosogatásban, maximálisan kihasználhatjuk a vitorlázási időt, hiszen a csodálatos vitorlás rendben térhet vissza a kikötőbe.

Egyébként a Provident egy, az utolsók között készült Brixham halászhajók közül. 1924-ben Devonban gyártották és az akkori kor divatja szerint bár halászhajó, gyorsasága karcsú felépítésének köszönhetően vitathatalan. Méretét tekintve középkategóriásnak számít, és ahogy ez lenni szokott van egy nagytestvére, amely Leader  névre hallgat.

Provident_Brixham_02
A Providenttel vitorlázni igazi csapatmunkát igényel. Mint ahogyan a legtöbb klasszikus vitorláshajónál, úgy ennél sincsenek csörlők, csak csigák és a kötelek. Ráadásul a technika fontosabb, mint az erő. Egyébként aki úgy dönt, hogy ezen a vitorláson szeretne eltölteni néhány napot, arra is van lehetősége, hogy kipróbálja hogyan lehet irányítani ezt a nagyszerű építményt.

Provident_Brixham_01
Ennél a hajónál a technika nagyobb szerepet játszik, mint az erő. Bárki csatlakozhat és megtanulhatja hogyan lehet irányítani ezt a fantasztikus hajót, ráadásul a hajókormánynál állva végigcsodálhatjuk a brit hajótörténelem egy nagyszerű remekét.

Provident_Brixham_kormany

Forrás: http://www.classic-sailing.co.uk, http://www.trinitysailing.org

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!