Problémás a balatoni vízminőség

Miközben a klímaváltozás egyre több kihívással szembesíti a balatoni régiót, új elemek is megjelentek a problémás területeken. Ezek közé tartozik a mikroműanyagok és a gyógyszermaradványok megjelenése a vízben. A magyar tenger igencsak érzékeny az időjárás hatásaival szemben.

A víz világnapján Víz Világnapi Konferencia a Balaton Régióban címmel tanácskoztak a szakemberek, ahol kiemelték: a tiszta és biztonságos víz az egyik legértékesebb erőforrásunk, gazdasági értéke már ma is felbecsülhetetlen. Mai tudásunk szerint egyre inkább azzá válik, ezért felelősségteljesebben kell felhasználnunk, miközben meg kell teremteni az egyensúlyt a társadalom, az ipar, a mezőgazdaság szükségletei és az élővíz-, illetve az édesvízkészletek védelme között.

Kiszámíthatatlanná és szélsőségessé vált a csapadék a Balatonon, amit jól mutatnak az elmúlt évtizedek adatai, egyre gyakrabban fordulnak elő az átlagosnál jóval kisebb vagy nagyobb csapadékmennyiségek – mondta Szabó Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője a konferencián, aki a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás mellett beszélt a Balaton vízgyűjtő-gazdálkodásának tapasztalatairól, valamint aktuális és jövőben várható kihívásairól, célkitűzéseiről.

Az évi középhőmérsékletek kapcsán az 1951 és 2017 között rögzített adatokból jól látszik a fokozatos növekedés. Míg 1996-ban csak 10 fokról beszélhettünk, 2015-ben már 12 fok lett az éves átlag. Hasonlóan érdekes a helyzet a Balaton évi természetes vízkészletváltozása esetén: a szakember szerint a kis vízgyűjtő területű és csekély átlagos vízmélységű magyar tenger ugyanis rendkívül érzékeny az időjárás hatásaival szemben.

Emiatt növekszik a párolgás mennyisége és a vízgyűjtőről lefolyó csapadék mennyisége is jelentősen csökken. A természetes vízkészlet mennyisége a 2000-es években hét alkalommal is „mínuszba” került. Mindez figyelmeztető jel figyelembe véve azt, hogy az átlagos éghajlati modellek a hőmérsékletek jelentős emelkedését és a vízhiány fokozódását jelzik előre. „Nincs módunk arra, hogy ez a rettentő vízmennyiséget valahonnan visszapótoljuk: a vízgyűjtő mérete és a lehullott csapadék mennyisége is adott. Ezért kell a vizet visszatartani valahogy, például a Balaton a vízszintjének emelése révén” – magyarázta az osztályvezető.

Hozzátette: hatvanmillió köbméterrel, tehát körülbelül egy Velencei-tónyi vízmennyiséggel több vizet tárolnak a Balatonban azzal, hogy 120 centiméterre emelték a nyári vízállási maximumot. A többletvízmennyiség rugalmasabb szabályozást ad a szakemberek kezébe, ami megoldást jelenthet a fokozódó időjárási és éghajlati szélsőségekre. A korábbi vízszintet még 2016-ban, kísérleti jelleggel emelték meg tíz centiméterrel a jelenlegi 120-ra a nyári vízállási maximumot. Az ezt követő kétéves hatásvizsgálatok azt mutatták, hogy a szabályozás megoldást jelenthet az elkövetkező 20-40 évre.

A konferencián kiemelték: a klímaváltozás új kihívásokat jelent az emberiség számára, és miután az éghajlatváltozás hatásainak mintegy nyolcvan százaléka vízzel, vízen keresztül és víz által manifesztálódik, ezért a fenntartható vízgazdálkodás, vizeink védelme az emberiség és életfenntartó ökoszisztémái fenntarthatóságának kulcskérdése. A vízhiánnyal, a vizek szennyezésével, az ökoszisztémák integritásának csökkenésével, a termőföld leromlásával, a szükséges víziközmű-infrastruktúra elégtelenségével és a szélsőséges hidrológiai események (rekordméretű árvizek, villámárvizek és aszályok) előfordulásával kapcsolatos problémák hazánkban is egyre gyakrabban jelentkeznek.

Ezek a legjelentősebb vízgazdálkodási kérdések a Balatonnál:
– egyre súlyosabb problémát jelentenek a megjelent mikroműanyagok és a gyógyszermaradványok,
– vízminőség (szerves anyag és tápanyagterhelés),
– vízmennyiség (Balaton 120) és az ehhez kapcsolódó problémák (partvédelem, befolyó vízfolyások, csapadékvíz elvezetés, nádasok),
– kikötők kérdésköre,
– özönfajok megjelenése és terjedése,
– erózió problémája,
– a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer problémaköre (vízminőségi, -áramlási problémák, forráshiány),
– felszín alatti vizek minőségi és mennyiségi problémái.

(HelloVidék)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!