/

Pörgős futamokat vitorláztak a gyerekek

Edzőversenyt rendezett a Balatonfüredi Yacht Club és a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület az RS Feva osztálynak. A gyerekek három nap alatt tíz pörgős futamot vitorláztak.

A versenyt Böröcz Berta és Náray Vilmos rendezte, akik a bírói feladatokat is ellátták. A BYC-VGYE Regattán a csapatok Tihany és Balatonfüred között a vízen félúton találkoztak. Az up-and-down pályák hosszát úgy lőtték be, hogy a futamok 25-30 percesek legyenek. Így volt alkalom a manőverek gyakorlására, a rajtolásra és a szoros mezőnyvitorlázásra is. 

Az első nap négy 6–10 csomó közötti szélben rendezett futamot sikerült lebonyolítani. A keddi nap rövid halasztással indult, végül gyenge szeles futamokból hármat tartottak meg a hol déli, hol nyugati szélben. A pályán minden fontos helyzetet, pályamódosításokat, pályarövidítést, megismételt rajtokat is versenykörülmények között gyakorolták a vitorlázók.

Szerdán az éjszaka átvonuló hidegfront mögött komolyabb szélre lehetett számítani, ám ez végül elmaradt, így az utolsó három futamot 8–12 csomó közötti északi szélben rendezték.

A végelszámolásban a Török Zsigmond, Péter László páros bizonyult a legjobbnak a VGYE-ből. Második helyen a BYC-es Rácz Márton és Schultz Dominik végzett, a bronzérmet pedig Náray Ágoston és Fekete Szonja nyakába akasztották. A legjobb női csapat díját Náray Borbála és Prágai Réka vehette át – írta a hunsail.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 11°
    5 km
  • Velence HU
    11°
    4 km
  • Balaton HU
    10°
    6 km
  • Neusiedler AT
    10°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    12 km
  • Premantura HR
    12°
    20 km
  • Grado IT
    12°
    6 km
  • Garda IT
    13°
    13 km
  • Soča SI
    ☀️ 10°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek