Páratlan régészeti lelet az Égei-tengerből

A maga idejében hatalmas számító hajóhoz tartozhatott az horgonydarab, amelyet több ókori hajóronccsal együtt fedeztek fel az égei-tengeri Levitha sziget partjainak közelében.


A gránitból készült, 400 kilogrammos horgonyrudat 45 méter mélyből hozták a felszínre. A kutatók szerint az időszámításunk előtti 6. századból származó lelet az eddigi legnagyobb archaikus kori vasmacskatöredék, amely előkerült az Égei-tengerből. A mérete alapján úgy vélik, hogy az akkori időben hatalmasnak számító hajóhoz tartozhatott.

A Levitha sziget mellett végzett kutatások során nyolc hajót fedeztek fel a tenger fenekén a régészek. A leletek között Knidosz, Kósz, Ródosz, Fönícia és Karthágó területéről származó, az i. e. 3. század közepéről való amforák is sorakoznak.

A Levithára és három szomszédos szigetére kiterjedő víz alatti régészeti kutatás célja, hogy 2021-ig azonosítsa és dokumentálja a térségben található ókori hajóroncsokat – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!