/

Pályázati segítség az utánpótlás-nevelésben

Átadták a Magyar Vitorlás Akadémia által a GINOP-os pályázati forrásból vásárolt Ford Turneo Tranzit Custom kisbuszokat. A gépjárművek a Magyar Vitorlás Szövetség tagszervezeteinek kezelésébe kerültek a Balaton körüli megállópontokon.

A régóta várt eszközbeszerzéssel a Magyar Vitorlás Akadémia elősegíti az egyes balatoni turisztikai megállópontok között az eszközök mozgatását, valamint személyek szállítását. A mostani beruházás a kiemelt turisztikai célok mellett fontos segítséget nyújt az utánpótlás-nevelés fejlesztésében.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az eszközök átadása kapcsán elmondta: „A Magyar Vitorlás Szövetség továbbra is eltökélt a széles utánpótlás- és tömegsportbázis kiépítése mellett. A szövetség számára a tagszervezetein keresztül kiemelt cél a vitorlázás minél szélesebb körű megismertetése, valamint a sportághoz való hozzáférés könnyítése. Ma már nem a kiváltságosok sportja a vitorlázás, ezt bizonyítja az is, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek tanfolyamokra, egyre népszerűbbek a gyermektáborok.”

A főtitkár szerint az elmúlt két év bebizonyította, hogy a Magyar Vitorlás Akadémia eszközbeszerzéseinek segítségével minden eddiginél több emberhez jutott el a vitorlázás, egyre többen érdeklődnek a sportág iránt – írta a hunsail.hu.

(képeink illusztrációk)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    8 km
  • Velence HU
    ☀️
    21 km
  • Balaton HU
    ☀️
    19 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    15 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 13°
    23 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    29 km
  • Grado IT
    ☀️ 14°
    18 km
  • Garda IT
    ☀️ 16°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️
    5 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek