/

Önző természetkárosítás a Balatonnál

Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyezetméternyi alapterületű parti vízállását.

Az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet munkagépekkel kimarkolták. Az önkormányzat a rendőrség mellett bejelentést tett az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

Az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja. A 6/2006. (V. 24.) TNM-rendelet szerint ide parti sétány kialakítását tervezik.

A kimarkolt terület mögötti üdülőingatlan tulajdonosa korábban úgy kerítette le a saját telkét a Balaton felé, hogy belevette az önkormányzati területet is. Tavaly felszólították a kerítés elbontására, amelynek eddig nem tett eleget, viszont ügyvédi irodán keresztül jelezte a múlt héten, hogy elbirtokolta a területet.

Az önkormányzat a hét elején közölte az ügyvédi irodával, hogy a 1995. évi LVII. törvény 23. § (1) bekezdése kizárja magánszemély tulajdonszerzését, mivel a természetes vizek partja kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonba kerülhet. A kotrási munkák után eltűnt az önkormányzat területe, és immár közvetlen vízparti lett az érintett ingatlan.

(MTI)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    11°
    3 km
  • Velence HU
    12°
    7 km
  • Balaton HU
    11°
    2 km
  • Neusiedler AT
    10°
    14 km
  • Krk (Wake) HR
    18°
    7 km
  • Premantura HR
    16°
    15 km
  • Grado IT
    15°
    9 km
  • Garda IT
    ☀️ 14°
    3 km
  • Soča SI
    11°
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek