/

Októberig látogatható a világháborús hajó

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó a hétvégén érkezett meg a Parlament előtti kikötőbe, ahol október végéig lesz látogatható.

Az érdeklődők betekinthetnek a múzeumhajóba és a fedélzeten található fegyvereket is megnézhetik.

A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre, és 1876. december 8-án már testvérhajójával, a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézen lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháborúban is. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – leszerelték, és az 1920-as évektől 1994-ig, több mint 70 évig a folyami kavicskotrásban „elevátorhajóként” használták.

Az egykori osztrák–magyar hadihajót 2010-re eredeti állapotának megfelelően rekonstruálták. A Lajta a világon az egyetlen vízen úszó helyreállított monitor hajó. 2014-től minden évben tavasztól őszig az Országház északi oldalánál horgonyoz – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 33°
    3 km
  • Velence HU
    ☀️ 30°
    1 km
  • Balaton HU
    ☀️ 29°
    7 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 26°
    4 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 31°
    4 km
  • Premantura HR
    ☀️ 30°
    2 km
  • Grado IT
    ☀️ 28°
    9 km
  • Garda IT
    28°
    9 km
  • Soča SI
    ☀️ 26°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek