Ókori hajót találtak Horvátországban

9614Rakománnyal teli római kori hajót vizsgálnak régészek a Kupa folyóban, Kamenskónál. Horvátországban ez a második ókori hajóroncs, amelyre archeológusok bukkantak Sziszek és Károlyváros között az elmúlt években.


A hajó agyagcserepeket szállított, amelyeket görög alfa betűvel jelöltek meg. Van olyan, amelynek egyik oldalán egy macska mancsának, illetőleg egy szandál talpának lenyomata látható. Szakemberek szerint a cserép folyómeder oldalának megerősítésére vagy sírhelyek falának kirakására szolgált.

9615

Krune Zubic, a horvát restaurációs központ víz alatti részlegének archeológiai vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: a hajó szerkezete nagyon jó állapotban van, és ez jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a szakemberek jobban megismerjék a római kori hajóépítészet technikáját.

46697

A roncs nagy valószínűséggel az időszámítás utáni első századból származik, tölgyfából készült és két méter széles. Ugyanakkor még nem tudták megállapítani, mekkora volt a hajó hossza. Tizenkét, de akár 20-25 méter hosszú is lehetett – mondta Zubic. A teherhajó roncsait tavaly fedezték fel, de eddig hosszabb vizsgálatokat nem végezhettek rajta, mert magas volt a vízállás. Az ókori Rómából származó folyami hajómaradványok nagyon ritkák Európában.

9614

Amennyiben négy-öt éven belül teljesen megvizsgáljuk a leletet, el kell döntenünk, kiemeljük-e folyóból és konzerváljuk a roncsot, vagy a helyén hagyjuk – hangsúlyozta archeológus, majd hozzátette: mindenképp elkészítik a teljes másolatát. A hajó Károlyvárosból Sziszekre – vagy fordítva – szállította a cserepet. Sziszek jelentős központ volt abban az időben.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!