Óceán – A Földünk utolsó vadonja

A világ legismertebb természetfilmese idén ünnepelte 99. születésnapját, amit legújabb, óceánokról szóló természetfilmjével és az ahhoz kapcsolódó könyvvel ünnepelt.

A film hazai bemutatójára még várni kell, de a könyv – az angol kiadással egyidőben – már magyarul is megjelent. A 99 éves David Attenborough több mint hetvenéves pályafutása alatt keresztül-kasul beutazta a világot, hogy nekünk, tévénézőknek megmutassa a földi élet csodáit. Sok helyre többször is visszatért, így ha valakiről, róla aztán tényleg elmondhatjuk, hogy élő szemtanúja mindazoknak a változásoknak, amik az elmúlt évtizedekben bekövetkeztek a bolygónkon.

Az Óceán – A Földünk utolsó vadonja című könyvében a világóceán élővilágáról mesél, és a legfrissebb kutatások mellett a saját élményeiről és a tengereket, óceánokat érintő globális problémákról ír szerzőtársával, Collin Buttfielddel közös könyvében.

„1957-ben, amikor először merültem könnyűbúvár felszereléssel egy korallzátonynál, elképedésemben egy percig levegőt venni is elfelejtettem” – emlékszik vissza 68 évvel ezelőtti élményeire. Ő akkor 31 éves, fiatal és ambíciózus tévés volt, az ausztráliai Nagy-Korallzátony pedig egy jórészt érintetlen és egészséges élőhely.

Ma már azt is tudjuk, hogy a korallzátonyok a világtengerek területének csupán 0,1%-át foglalják el, de a tengeri élőlények 1/3-ának adnak otthont, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a világóceán elsavasodása, a tengervíz hőmérsékletének emelkedése miatt egyre több, korábban élettől nyüzsgő zátony mára halott, fehér képződménnyé vált.

Aki ismeri David Attenborough sorozatait, az bizonyára emlékszik Az emlősök élete című sorozat egyik emblematikus pillanatára, amikor Attenborough egy kis gumicsónakban ül, mellette karnyújtásnyira pedig egyszer csak felbukkan a vízből a bolygó legnagyobb állata, egy kék bálna.

Ez a felvétel 2001-ben készült, amikor még nem voltak drónok, kisrepülőről lehetett filmezni a bálnát. Némi nehézséget jelent, hogy a kék bálna akár egy órát is képes a víz alatt eltölteni, ennyi idő alatt pedig elég messzire el tud úszni, így nem volt könnyű kitalálni, hol fog felbukkanni legközelebb, és nagy bravúr kellett hozzá, hogy a repülő jókor legyen jó helyen.

„A kíméletlen vadászat következtében rettenetesen megfogyatkoztak, és sokakhoz hasonlóan én is attól tartottam, hogy a faj soha nem tudja majd kiheverni ezt a veszteséget” – írja Attenborough könyvében.

1982-re mindössze néhány száz kék bálna maradt csak, aztán 1986-ban betiltották a kereskedelmi célú bálnavadászatot, és az elmúlt negyven év alatt a kék bálnák állománya jelentősen nőtt, a számuk ma 5000-15000 példány között van. Az ő példájuk is jól mutatja, hogy a világtengerek és azok élővilága elképesztő regenerációra képes, de ehhez az kell, hogy mi, emberek hagyjunk időt és teret a gyógyulásra.

„..része vagyunk a természetnek” – a cikk folytatása a turistamagazin.hu-n