Nyárra teljesen megtelt a Balaton?

2021. június 14.
Címkék :

A belföldi turizmus nagyon erős lesz az idén nyáron is, nagy kérdés, hogy mi lesz a nemzetközi turizmussal. Van arra esély arra, hogy a vendéglátás 2023-ra eléri a járvány előtti teljesítményét.

A Világgazdaság konferenciáján Szári Zsolt balatoni miniszteri biztos szerint a Balaton megtelt, és hangsúlyozta, hogy továbbra is rengeteg a tennivaló. Még mindig főként a július-augusztusi időszak a főszezon, négy évszakossá kell válnia a Balatonnak – szögezte le. A szakember figyelmeztetett, hogy ezt tovább fokozni nem lehet, a hely sokkal több turistát nem tud eltartani, mivel az már jelentős ökologóiai lábnyomot hagyna a tó élővilágában. A miniszteri biztos azt is jelezte, hogy még ebben a hónapban megkaphatja az uniós oltalmat a balatoni hal.

Flesch Tamás, a szállodaszövetség vezetője szerint a főváros turizmusára rátérve arról beszélt, hogy a vidékiek többsége nem szeret Budapestre utazni. Mivel kis ország vagyunk, emiatt nem maradnak itt a vidéken élők, egy nagy sportesemény után inkább hazamennek. Épp ezért olyan programokra lenne szükség, mint a Liget projekt, amelyet kombinálni lehetne más eseményekkel.

A szállodaszövetség vezetője az idei foglalások alapján a topdesztinációk között említette Balatonfüredet. Mint rámutatott, újdonság, hogy egyre többen keresik az aktív kikapcsolódás lehetőségét. A szektor jövőjével kapcsolatban Flesch Tamás úgy vélekedett, hogy hamarosan ismét a munkaerő megtalálása lesz a legnagyobb probléma – írta a vg.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!