Nosztalgiakorcsolyázás a Velencei-tavon
A Velencei-tavi régió nem csupán a melegebb évszakokban nyűgözi le csodálatos panorámájával és egyedi hangulatával látogatóit, hanem a hidegebb, téli napokban is.
Napjainkban is igazi élmény a befagyott természetes tavak tükörsima jegén korcsolyázni, ez a XIX. század végén sem volt másképpen. Kárpáti Miklós gárdonyi antikvárius gyűjteményéből származik a Herkules 1894. március 1-jei számában megjelent érdekes, és hangulatos Velencei-tavi beszámoló: „A budapesti korcsolyázó-egylet kiválóbb műkorcsolyázói kirándulást rendeztek vasárnap a Fejér megyei velenczei tóra. A körülbelül 50 négyzetkilométernyi velenczei tavat a közbirtokosság bírja bérben, az egész tavat sima jégtükör borítja, mely tekintettel arra a körülményre, hogy az idén már másodszor fagyott be a tó, alig 2-3 cm. vastag. A festői sport-ruhákba öltözött kirándulók a vasúti állomástól mindjárt az alig 30 lépés távolságra fekvő jégre siettek, hol felkötötték a Jackson-Heines és Földváry-féle korcsolyákat és Gárdony község felé kezdték meg a korcsolyázást. Odaérkezve, jó szíverősítőt vettek magukhoz a sport lelkes hívei és csakhamar útnak eredtek a 15 kilométer távolságra fekvő Velencze község felé, hol a jó villásreggeli már előre meg volt rendelve.” „A merész korcsolyázók alig 10-10 lépés távolságra egymástól szélsebességgel tették meg az utat Velenczéig, bár a nem épen megbízható jég többszörös gyanús zengése következtében gyakran felhangzottak a közösen megállapított vészkiáltások, hogy: Rajta, rajta, Dobsina-lék! A társaság egyenletes, gyors menetben valóban kiváló rekordot érve el, érkeztek a velenczei kis korcsmához, honnan alig fél órai pihenő után visszafelé indultak Gárdonyba, de miután szél ellen kellett korcsolyázni ez sokkal nehezebben ment.” „Úgy segítettek magukon a korcsolyázók, hogy háttal kezdettek korcsolyázni, a mi a szél segítségével kitűnően sikerült, csak azt sajnálták, hogy a Földvári Tibor féle szélvitorlákat nem hozták ki; pedig kitűnően lehetett volna azokat használni. Azért nagyon vigyázva haladtak, mert a Meszlényi-féle gőzmalom elhasznált meleg vizei következtében sok ér támadt a jégen továbbá a nagyszámú, háromszög alakú halászlékek, melyeket a társaság bravúrosan átugrott, és a nagyobb 10 négyszögméternyi halászlékek, melyeket pár nap előtt vágtak, mindmegannyi akadályt képeztek. A 15 kilométernyi utat 20 percz alatt tette meg a társaság minden megerőltetés nélkül. – Gárdony községnél a társaságot Bóné Kálmán földbirtokos, az odavaló jegyző, tanító, és nagyszámú közönség fogadta.”
A következőkben már a XX. század első felében járunk, pontosabban 1929. március 24-én, Virágvasárnapon. A szintén Kárpáti Miklós gyűjteményében lévő híradás anno a Velencetavi Vitorlás Yacht Club kéziratos naplójában jelent meg az extrém időjárásról és a kiáradt, illetve befagyott Velencei-tóban álló épületről. „Egész telkünk víz alatt áll. Nádvágóktól kölcsönkért ladikkal közelítettük meg a Házat. A móló éppen, hogy kiáll a vízből, a házban minden a legnagyobb rendben van. Minden száraz.” „Ezután mentési munkálatokhoz fogtunk és a vízben úszó gerendáinkat kihalásztuk. Mint az orosz Krasszin jégtörő, – az Amundsen repülőgép felkutatására indított nemzetközi expedíció egyik hajója – úgy haladtunk előre lassan fokozatosan a jégen, csákánnyal vágva utat magunknak a tovahaladáshoz.
Virágvasárnap van és a ház előtti kikötő oszlopot olyan vastag jég veszi körül, hogy nem tudjuk elérni. Ebédre hideg húsokat és teát ettünk-ittunk. Tea főzéshez a vízről hozott jeget használtuk. Mólónk úgy-ahogy kiáll a vízből, a kihalászott gerendákat lefektetve arra helyeztük az asztalt és gyönyörködünk a körülöttünk levő víztengerben. A házat majdnem teljesen körülveszi a víz – igazi Velencze.” „Az élet lüktetése még nem nagyon látszik. Strandfürdő ajtói nyitva, sehol egy lélek, csak a vízi madarak zenéje hallatszik kórusban.A tavaszi napsugár már kibujt a vékony felhők mögül, áldásos meleget terjesztve a VVYC munkás tagjaira.”
A Velencei-tó térsége megannyi kulturális programjával és szebbnél-szebb látnivalójával hazánk egyik kiemelt turisztikai célpontjává vállt. Ám ezek mellett a „másfajta” lazításra vágyók széles társasága is szívesen látogatja a tavat. A horgászok már a múlt században is előszeretettel pecáztak a tóban, függetlenül attól, hogy az éppen be volt-e fagyva vagy sem. A lékhalászat tökéletes helyszíneként tűnt fel a múlt századi Velencei-tó, hiszen az 1940-es években télen sokan próbálkoztak az effajta fogási technikával, kisebb-nagyobb sikerekkel. A hideg tél és a több centiméter vastagon befagyott tó összhangjában valósul meg a légpecázás valódi hangulata – írta a velma.hu.
