Nincs lehetetlen – a Porsche Exclusive Manufaktur minden kívánságot teljesít
A Porsche különleges járműveket, valamint kiegészítőket tervező, speciális igényeket kielégítő Exclusive Manufaktur részlege immár 36 éves múltra tekint vissza. A személyre szabási megoldásokért felelős exkluzív manufaktúrának még sosem volt annyi dolga, mint manapság. Egyre nagyobb az igény a személyes ötleteket és elképzeléseket megvalósító autókra, miközben a lehetőségek is folyamatosan bővülnek – emellett pedig teljesen egyedi gyártású autók is elhagyják az Exclusive Manufaktur műhelyét.
Már több mint 73 év telt el 1948. június 8-a óta, amikor Ferry Porsche 356-os Roadstere – tudják, a híres 1-es számú – megkapta a hivatalos utcai engedélyt. Az autó születésének okát Ferry immár legendássá vált kijelentésével magyarázta: „A kezdetek során körbenéztem, de sehol nem találtam meg azt az autót, amelyről álmodoztam. Úgyhogy elhatároztam, hogy ezt magamnak kell megépítenem.” A szemlélet pedig azóta a márka alapvető génjeinek szerves részévé vált.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-01_1200-683x1024.jpg)
Az elérhető sportautóként színre lépő 356 híre villámgyorsan elterjedt a világban, ám az idő múlásával a márka az innovatív termékeivel elsősorban a tehetősebb réteg felé fordult.
Az eladások szépen alakultak, hiszen tőkeerős, finom sportautókra fogékony ügyfelek mindig is akadtak, de hamar körvonalazódott, hogy a vásárlók sok esetben különleges autókat igényelnek. Nem elégednek meg a szériadarabokkal, azaz olyan megoldásokat vagy színeket igényeltek, amelyek megkülönböztetik őket márkatársaiktól.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-02_1200-1024x852.jpg)
Ügyes üzletemberként Ferry Porsche megpróbált minden igényt kielégíteni, így már a korai 356-osok esetén is szép számban találkozhatunk érdekességekkel. Már 1950-ben láthattunk rádiós, bőrbe varrt műszerfalú 356-ost, és az évek során egyre csak gyarapodott a kiegészítők sora, így néhány típus egyedi sportkipufogó-rendszerrel, motortuninggal, síléctartóval vagy akár teljes rendőrségi pompájában lépett az utakra.
A személyre szabhatóság tehát már a kezdetektől adott volt, és a márka úgynevezett Sonderwunschprogrammjának (különleges kívánságok programja) keretén belül számtalan különleges Porsche született. A nagy áttörésre 1986-ban került sor: az említett program ekkor teljesedett ki, és a gyártó az Exclusive nevet adta neki. Innentől kezdve nemcsak speciális kéréseknek tettek eleget a cégnél, de előre elkészített, igencsak vaskos katalógusokból könnyítették meg a választást, sőt, a történelem során tíz teljesen exkluzív, szigorúan limitált Porsche-széria is kikerült a részlegtől, amelyek érdekessége, hogy kivétel nélkül 911-esek adták az alapokat.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-03_1200-1024x683.jpg)
A legelső saját gyermek a legendás bukólámpás, lapos orrú („flat nose”) Porsche 911 Turbo volt 1986-ban, amelyet több 964-es és 993-as kódjelű 911-es követett, például 2009-ben a mindössze 250 darabot számláló 911 Sport Classic, míg 2010-ben az 356 példányban készült érdekes 911 Speedster sorozatok is az Exclusive égisze alatt születtek – utóbbi épp a 25. születésnapi évfordulóra készült. 2012-ben az Amerikai Porsche Club 65. évfordulóját ünnepelte a 13 példányban elkészült 911 Club Coupé is.
2014-ben a részleget is megérintette a változás szele. A 100 példányra limitált Panamera Exclusive Series különlegessége az egyedi, olasz Poltrona Frau bőrkárpitozás volt, 2017-ben pedig a 911 Turbo S Exclusive Series mutatta meg, hogy a részleg nemcsak a látvány, hanem a menetdinamika személyre szabásában is otthon van.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-04_1200-1024x683.jpg)
Az egyediségért felelős osztály napjainkban érkezett egy új mérföldkőhöz. Immár Porsche Exclusive Manufaktur néven, jócskán kiszélesített portfólióval végzi tevékenységét. Az exkluzív személyre szabási lehetőségeken túl a speciális ügyfélautók mellett a Porsche Exclusive Manufaktur készít limitált példányszámú különleges kiadásokat, mint a Porsche 911 Targa Heritage Edition. A Heritage Design stratégia kiteljesítéseként a Porsche Exclusive Manufaktur a Style Porschéval együtt további kivételes, limitált példányszámban elérhető koncepciókat is alkot, amelyek a Porsche gazdag történelmének különböző időszakait vegyítik napjaink modern sportautóival.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-05_1200-1024x683.jpg)
De hogy működik mindez a valóságban? Jelenleg az Exclusive Manufaktur termékei a gyártó katalógusaiban/konfigurátorában is megtalálhatók, és jó néhány irányra térnek ki a különleges opciók. Találunk itt rengeteg külső-belső optikai elemet, különféle színre fújt, bőrben, alumíniumban, karbonban vagy fában pompázó kiegészítőt, különböző színű műszer- és stopperszámlapokat, dombornyomott Porsche-emblémákat, de olyan finomságokat is, mint a kapcsolható sportkipufogó-rendszerek vagy speciális motortuning-csomagok. Manapság nem létezik Porsche teljes Exclusive-program nélkül, ráadásul több kiegészítő utólag is elérhető – sőt, a műhely klasszikus Porschék személyre szabásával is foglalkozik.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-06_1200-1024x683.jpg)
A gyártó által kigondolt lehetőségeken túl is van élet: a katalógusban szereplő színek és megoldások mellett a legextrémebb igényekre is megoldást találnak a családias Exclusive Manufaktur csapatban, és megfelelő – rengeteg pénzben kifejezhető – ellenérték fejében a teljes kézi procedúrának köszönhetően tényleg semmi nem lehetetlen, ami nem ütközik a technológiai korlátokkal vagy biztonsági szabályozásokkal. A nevekkel vagy éppen idézetekkel ellátott világításküszöböknek sincs akadálya, sőt, ha szeretnénk a légbeömlők rostélyait is bebőrözik a professzionális dolgozók.
Kedvünkre váltakozó színű cérnákkal is bevarrattathatjuk a kedvenc nyakkendőnk vagy akár a porcelánvázánk színében pompázó, tetszőleges színbe öltöztetett Panameránk műszerfalát. Nem is fér hozzá kétség: ilyen csak nekünk lesz.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-07_1200-1024x683.jpg)
A lehetetlent azért a Porsche Exclusive Manufaktur sem tudja teljesíteni: akadt már olyan vásárló, aki a 718-as modellbe hátsó szükségülést szeretett volna, azonban a kérését helyhiány miatt nem lehetett megvalósítani. A csiphiány és hatásai itt is megnehezítik a gyors munkavégzést; általában 2-3 hónapig tart az egyedi igények megvalósítása, amely magában foglalja az ügyféllel való egyéni konzultációt is, azonban a jelenlegi lehetőségek némileg korlátozzák az egyedi igények teljesítésének lehetőségét.
A hazai márkaképviseletben, a Porsche Centrum Budapestben az ügyfelek közt legnépszerűbb Porsche Exclusive Manufaktur-lehetőségek között megtalálható az eltérő színű díszvarrás, az egyedi, megvilágított küszöbborítás, a dombornyomott Porsche-pajzs a fejtámlákon, de a sportkipufogóvégek, a hátsó fényív sötétített kialakítása és a modellfeliratok színének módosítása is gyakori kérés.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2022/05/aquamagazin-porsche-exclusive-manufaktur-08_1200-1024x827.jpg)