Folytatódik a Balaton kotrása

A következő öt évre tervezett munkálatok első ütemére hamarosan kiírják a pályázatot – tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).

Továbbra is kedvező a Balaton vízminősége a legutóbbi, múlt csütörtöki víz-mintavételek alapján, azonban alapvetően az időjárás alakulásától függ, lesz-e idén is algavirágzás – nyilatkozta a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatója. 

A Balaton kotrása tovább folytatódik az engedélyezési és a közbeszerzési eljárás befejeztével, a szükséges források rendelkezésre állnak – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője. Siklós Gabriella emlékeztetett arra, hogy a két évvel ezelőtt, nyár végén kialakult algavirágzás kiváltó okainak megszüntetése érdekében tavaly július 16-tól III. fokú vízminőség védelmi beavatkozást rendelt el a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDT-VIZIG). Ennek keretében a tómeder mintegy 14 hektárnyi területéről közel 90 ezer köbméternyi mederiszapot távolítottak el, ami Balatongyörök zagyterére került. A kotrás költségeit a költségvetés vízkár-elhárítási feladatokra szánt keretéből biztosították.

A mederanyag eltávolításáról több évre szóló munkatervet dolgozott ki az OVF vezetésével a KDT-VIZIG, mint a Balaton mederkezelője. A munka folytatásához a terv elkészült, most zajlik az engedélyeztetése. Az OVF még idén közbeszerzési eljárást indít a 2021-2025 közötti időszakra tervezett munkálatok első ütemének elvégzésére, aminek keretében 100 ezer köbméter mederanyag kitermelését irányozták elő.

A tó terhelése folyamatos

Szári Zsolt balatoni miniszteri biztos korábban azt nyilatkozta az MTI-nek; “jelenleg több intézményben is foglalkoznak valamiféle Balaton-kutatással, és a kutatók álláspontja nem egységes azzal kapcsolatban, hogy lehet-e érdemben csökkenteni a Balaton foszforterhelését a roppant drága kotrásokkal”. Siklós Gabriella ezzel kapcsolatban kifejtette, a korábbi évtizedekben végzett kotrás tapasztalatai alapján elmondható, hogy ezzel a beavatkozással csökkenthető a tó terhelése. A kotrások a jó vízminőségnek köszönhetően hosszú évekre abbamaradtak, a Balaton terhelése ugyanakkor folyamatos maradt. A kiülepedés következtében ugyanakkor gyakorlatilag tiszta víz folyik el, amikor a magas vízállás miatt megnyitják a Sió-zsilipet, vagyis a tó egyre töltődik – magyarázta a szóvivő.

Arra a kérdésre, hogy el lehet-e távolítani annyi szerves anyagot a Balatonból évente, mint amennyi bele érkezik a befolyókon és egyéb módon, a szóvivő azt válaszolta, a tavalyi és idén tervezett kotrás összes mennyisége nem haladja meg a tóba egy év alatt érkező terhelést. A kotrás viszont azokra a területekre koncentrál, ahol az üledék foszfortartalma kiindulópontja lehet az algásodásnak – tette hozzá. Hangsúlyozta, a kutatásoknak azt kell kideríteniük, hogy hol, milyen ütemben, és mekkora mennyiségben szükséges kotorni a medret az algásodás elkerülése érdekében.

Még rejtély, mitől szabadul fel az üledékből a foszfor

Dr. Vörös Lajos, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet algákkal foglalkozó kutatója elmondta, hetente vizsgálják a Balaton vízminőségét. A legutóbbi vízminták szerint elmondható, hogy remek, sőt várakozáson felülien jó a tó vízminősége, még a keszthelyi és szigligeti medencékben is. Az azonban továbbra is igaz, hogy alapvetően az időjárás alakulásától függ, beindul-e az algásodás. A tó üledékében ugyanis sok a foszfor, és azt még kutatni kell, hogy megértsük, mikor, mitől szabadul fel innen az algásodást kiváltó anyag.

fotók: infostart.hu, balatonregion.hu

forrás: hirbalaton.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!