Nevezési rekord az Optimist-vébén

Február 15-én lezárult a nevezés első szakasza az idei Optimist-világbajnokságra. A számláló hatvanhat nemzetnél állt meg, ami több mint a tavalyi, eddigi legtöbbet hozó eseményen.

Tavaly nem rossz helyszínen, Antiguán zajlott a viadal, a magyar résztvevőkkel együtt hatvanöt nemzet képviseltette magát az utánpótláskorúak megmérettetésén. A július 1. és 11. között a Fraglia Vela Riva klub által rendezendő versenyen sem lehet panasz a helyre, Riva del Garda nem véletlenül határozza meg úgy magát, mint a nemzetközi szinten zajló ifjúsági vitorlázás fővárosa.

Most, hogy ez a fázis lezárult, a nevezetteknél beindul a válogatási folyamat, amelynek végén kiderül, ki lesz az a négy-öt fiatal, aki képviseli majd a hazáját. Érdekes, hogy feltűntek „új” nemzetek, Algéria, Egyiptom vagy épp Tunézia évek óta nem fordult meg az osztály világbajnokságán.

Bár néhány hétig még lehet utónevezni, valószínű, hogy ennek a hatvanhat országnak a versenyzőiből áll majd össze a körülbelül háromszáz fős végső rajtlista – írta a sail-world.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!