Nemzetközi vitorláskonferencia lehet Budapesten

Több város pályázott a Nemzetközi Vitorlás Szövetség 2020-as közgyűlésének megrendezésére, végül három helyszín – Budapest, a kínai Sanya és Abu-Dzabi – maradt versenyben. A végleges helyszínről októberben döntenek.

A World Sailing küldöttsége augusztusban Budapesten járt és megnézte a konferencia lehetséges helyszíneit, köztük több Duna-parti és egy a budai Várban lévő szállodát. A Magyar Vitorlás Szövetség a magyar kormány támogatásával és a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt.-vel közösen készíti el Budapest prezentációját, amelyet a World Sailing októberben sorra kerülő floridai konferenciáján mutatnak be a döntéshozóknak. Ők a három város bemutatkozása alapján kiválasztják a konferencia 2020-as helyszínét. Budapesten még sosem volt World Sailing-konferencia helyszíne, míg a kínai Sanya 2015-ben már vendéglátó város volt.

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára kiemelte: „Már az is jelentős sportdiplomáciai sikernek tekinthető, hogy Budapest shortlistre került, mivel egy nagyon komoly nemzetközi rendezvényről van szó. A World Sailing évente megrendezendő konferenciáján közel ezer sportdiplomata utazik az adott városba, ez több ezer vendégéjszakát jelent, tehát turisztikai szempontból is nagyszabású rendezvényről van szó.”

A World Sailing-konferenciákon a szervezet különböző küldöttségei tárgyalnak a vitorlázást érintő összes kérdésről. Többek között napirendre kerülnek az olimpiai hajóosztályok, a versenyrendezési elvek és szabályok, a vitorlázás szabályai és esetleges módosításai, illetve az eszközhasználat.


Holczhauser András szerint a nemzetközi szövetség küldöttségének tetszett a budapesti környezet, és az is sokat számíthat a döntésnél, hogy Magyarország központi lokációnak tekinthető a régióban. „A 2020-as konferencia azért is nagyon fontos, mert olimpiai év lesz, így még nagyobb lesz az érdeklődés. Ha Budapest elnyeri a rendezés jogát, akkor ez kiváló lehetőség, hogy nemzetközi szinten is ismertebbé tegyük a magyar vitorlázást és a magyar vitorlásturizmust.”

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!