Néhány gondolat Berecz Zsombor Eb-győzelme kapcsán

Berecz Zsombor komoly sikerrel zárta az olimpiai programban szereplő Finn osztály Európa-bajnokságát, magabiztos versenyzéssel védte meg címét. A tény mellett a nemzetközi sajtó sem ment el szó nélkül.

Elsősorban az Egyesült Államokban történtekkel, az országot érintő hírekkel és a nagy nemzetközi eseményekkel foglalkozik az 1997-ben alapított Sailing Scuttlebutt, ahol ezt írták: Berecz egyenletes, magabiztos és meggyőző teljesítmény nyújtott, csak tízen belüli helyezése volt (leszámítva az utolsó futamot, ahol nem indult – a szerk.). Komoly hibát nem vétett, ennek következtében kimagaslott a mezőnyből a teljesítményével, és akkor érte el a legjobb eredményeit (győzelem a hetedik és nyolcadik futamban – a szerk.), amikor igazán szükség volt rá. Így aztán már az utolsó futam előtt eldöntötte a cím sorsát.

Az oldal felidézi, hogy Berecz 2020-ban a lengyelországi Gdyniában nyert Európa-bajnokságot, egyúttal megszólaltatja a magyar sportolót: „Azt hiszem, ez a díj szeret engem. Tavaly nehéz körülmények között nyertem el, most egy kicsit talán simább menet volt, még ha akadtak is nehéz pillanatok. De az egyenletes jó teljesítmény ismét fizetett, én pedig büszke vagyok erre a nagyszerű díjra. Boldogsággal tölt el, hogy a finnesek családjához tartozhatok, és úgy vélem, maga a hajó se semmi, de igazán különlegessé azok az emberek teszik, akik vitorláznak benne.”

Felhős égre és gyenge szélre ébredt a mezőny a pénteki záró napon, a kilencedik futam több nekifutás után, 8-9 csomós légmozgásban rajtolt el, és bár a szél a vártnál jobban fújt jobbról, mégis a bal oldal fizetett. Az észt Taavi Valter Taveter ért fel elsőként az első pályajelhez, Berecz tíz és húsz között, de a kör végén, a második pályajelnél már hatodik volt. Taveter végül megnyerte a futamot, Berecz ötödikként ért célba, ezzel az utolsó futam eredményétől függetlenül megnyerte az Európa-bajnokságot: „Nehéz hét volt, mert bár az óceánon versenyeztünk, ugyanolyan forgolódós szélben és kiszámíthatatlan körülmények között kellett boldogulnunk, mint tavaly, Gdyniában.”

Berecz Zsombor már régen megszerezte Magyarország számára az olimpiai kvótát, de a tokiói helyekért zajló küzdelem még nem zárult le: május 8–12. között jön a Finn osztály világbajnoksága (Gold Cup), ahol tizenhat európai és három afrikai ország küzd egy-egy kvótáért.

A 2021-es Finn Európa-bajnokság végeredménye.


Berecz Zsombor a dobogó tetején, sámános maszkban.

Videó-összefoglaló a záró napról:

YouTube video

(forrás: Sailing Scuttlebutt, fotók: Vilamoura Sailing)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!