Nagy szükség van hajósokra

A hazai hajózási társaságok is emberhiánnyal küzdenek, ennek érdekében indította el hajósképzését a Balatoni Hajózási Zrt.

A Balatoni Hajózási Zrt. adatai szerint a hajósszemélyzet átlagos létszáma jelenleg száz körül van, de ahhoz, hogy gördülékeny tudjanak dolgozni, még legalább tíz-tizenöt emberre van szükség. A cég vezérigazgatója, Kollár József a sonline.hu-nak elmondta, hogy az elmúlt években növelték a dolgozók bérét, ennek ellenére időnként előfordulhat munkaerőhiány. A gond az, hogy kevés a hajózás iránt érdeklődő fiatal, illetve hogy a kezdő hajósokból csak sokéves gyakorlat után válik képzett, tapasztalt hajógépész, parancsnok. Egy nagy hajó vezetése komoly felelősség, amelyet csak megfelelő képességekkel és többéves rutinnal rendelkező kollégára lehet bízni, és pont erre a rétegre „vadásznak” hosszú évek óta a külföldi cégek is. A magyar hajósok jól képzettek, ezért nagyon keresettek más országokban is.

„Arra kell törekednünk, hogy minél többen megismerjék ezt a szép hivatást, és elegendő számú jelentkezőt tudjunk bevonni a rendszerbe. Emellett egyfajta életpályamodellt is fel kell vázolnunk a hozzánk jelentkezőknek” – tette hozzá Kollár József. A Személyhajósok Szövetségének adatai szerint a nyugati országokban egy képzett, tapasztalt hajóvezető akár négyezer eurót, azaz 1,3 millió forintot is kaphat havonta. Itthon azonban jelenleg havi 350-500 ezer forintot visznek haza a hajósok.

A Balatoni Hajózási Zrt., együttműködve a Siófoki Szakképzési Centrummal, az országban másodikként indította el a hajósképzést. Az első évfolyamon tizennégy fiatal kezdte meg a tanulmányait, akik már sikeresen túl vannak az elméleti képzés modulzáró vizsgáin és a gyakorlati résszel folytatják a tanulást. A hajózási társaság azt tervezi, hogy a jövőben is képeznek szakembereket, távolabbi céljuk pedig, hogy iskolarendszerű képzéssé alakítsák a jelenlegi rendszert – írta a sonline.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!