Nagy sikert aratott a Foiling Balaton verseny

Az első Foiling Balaton találkozó a szervezők, minden képzeletét felülmúlta. Az első visszajelzések alapján a vitorlázók nagyon jól érezték magukat, így a folytatás biztosnak tűnik.

Az október eleji kissé hűvös idő ellenére sorra érkeztek az elszánt sportolók. Az ismerkedést és a felszerelést követően a főrendező, Majthényi Szabolcs és csapata gyors eligazítást tartott a pálya levitorlázásával és a fontos tudnivalókkal kapcsolatban.

Az első napi tervezett rajt kissé csúszott, de az első futam kiváló szárnyaló szélben indult. Sajnos az első kör végén jött egy leállással kombinált szélelfordulás, ami a futam lelövését jelentette.

Kis várakozás és pályaigazítás utána a második futam rendben elindult, és végig is ment. Jó volt együtt látni a szárnyaló jószágokat. Ugyan sokan más-más tempóban közlekedtek a pályán, mindenki megtalálta a „játszótársát” a verseny folyamán. A harmadik futam sajnos szintén érvénytelenítéssel végződött. A szél ismét leállt és markánsat fordult, így ezt is befejezetlenül hagyták.

Másnap a reggeli friss szél, a szikrázó napsütés és az újonnan csatlakozott szárnyaló pajtások tették felejthetetlenné a vasárnapot. Reggel komoly északi szél fogadta a versenyzőket, ami parti halasztást eredményezett.

Eközben egy megbeszélést követően a gyors etapokat három „osztályba” sorolva futották: kite-ok, egytestűek és katamaránok. A szél pont annyit csillapodott, hogy a hajók kontrollálhatóan repeszthettek a közel 500 méteres pályán. Először csak egy etapot, majd mindenki mehetett egy oda-vissza kört is, ami természetesen időre ment. A vasárnapi két pályafutamot kissé lyukas szélben futották.

A Foiling Balaton vándordíját az idén a legeredményesebb árbócos egység kapta, a Virág Flóra–Molnár Dávid egység Nacra 17-essel.

A verseny teljes beszámolója elolvasható ide és ide kattintva.

Szöveg: Lovi és Rozsda, fotó: Rozsda

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!