Nagy nehezen elrajtolt a Vendée Globe mezőnye
A Les Sables d’Olonne-ra telepedő köd miatt a rendezőség 1 órával és 18 perccel halasztotta az egyszemélyes földkerülő vitorlásverseny rajtját. Mára aztán meglett az első visszaforduló is.
A türelem meghozta gyümölcsét, a rekordszámú indulóval büszkélkedő, kilencedik Vendée Globe mezőnye napsütésben, 10-12 csomós délkeleti szélben, hullámmentes vízen vágott neki a távnak. Louis Burton (Bureau Vallée 2) kicsit korábban is, mint a többiek (és a hivatalos rajtjelzés), így neki időbüntetéssel kell szembenéznie: még az északi szélesség 38°40’ előtt egy ponton fel kell függesztenie a versenyzést, majd ugyanonnan folytatni, 5 óra múlva.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/11/Vendee_Globe_2020_start_01-1024x682.jpg)
Először Nico Troussel (Corum L’Épargne) vezetett, de aztán jött az abszolút esélyes Jérémie Beyou (Charal), hogy az élre álljon.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/11/Vendee_Globe_2020_start_02-1024x683.jpg)
Hétfő reggelre elkezdett szétnyílni a mezőny, a folieres IMOCA 60-asok elsősorban nyugat felé nyitottak, az élen azonban (ezt a következő „ponthoz”, jelen esetben Fokvároshoz mérik) Maxim Sorel (V and B – Mayenne) állt, 2007-es építésű, egyenese svertekkel ellátott hajójával. Aztán délelőtt már tizenhatodik volt, ami jól mutatja, mennyire változékony a helyzet. Az egyik nagy esélyes, Alex Thomson (Hugo Boss) hol harmadik, hol tizennegyedik, hol hatodik. De közben azért volt ideje bejelentkezni:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/vSR0qXkFYSY/hqdefault.jpg)
Fabrice Amedeo (Newrest – Art & Fenêtres) eddig a nagy vesztes, leszakadt az egyik orrvitorlája felső rögzítése, de ezt a vízen nem tudta megszerelni, így visszatért Les Sables-ba (amikor ennek nekiállt, 24 mérföldje volt hátra, miközben átlag 7 csomóval haladt). A szabályok szerint az eredeti rajtidőpont után 10 napon belül újra nekivághat.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/11/Vendee_Globe_2020_start_03-1024x683.jpg)
Búcsú és rajt (mosolyok, csókok, könnyek és az égen áthúzó repülők):
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/bVdxOq3XQvQ/hqdefault.jpg)
A mezőny előre haladása itt követhető nyomon.
(forrás: vendeeglobe.org, fotók: Jean-Louis Carli/Alea; Yvan Zedda/Alea)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!