/

Nagy izgalmak a 420-as bajnokságon

Tizenegy futam, az utolsó 50 méterig nyílt verseny a bajnoki címért, 20 csomó feletti szelek – izgalmas és változatos versenyt futott a 420-as mezőny az idei bajnokságon.

A lehető legkisebb különbséggel dőlt el a 420-as osztályban a 2026-os bajnoki cím: az utolsó futam utolsó bójakerülésénél csak fél hajóhossz volt a különbség a bajnoki címre esélyes két egység között. Soha nem látott méretű bajnoki mezőnyben és éles versenyben nyerte meg a BS Fűzfő Vitorlás Klub által megrendezett bajnokságot a Balatoni Yacht Club 1912 párosa, Zsidai Anasztázia és Csermák Eszter Balatonfűzfőn.

Pedig az előjelek kifejezetten kedvezőtlenek voltak: a prognózisok egynapos bajnokságot jeleztek előre, azaz az első napra ígértek szelet, a további háromra egyáltalán nem. A Makai Péter vezette rendezőség semmit nem bízott a véletlenre: bebiztosítva a bajnokság érvényességét, már a nyitónapra is lehetővé tette négy futam megrendezését. Aztán az előrejelzésekhez képest teljesen más történt, így a kiírt 12 futam közül tizenegyet meg lehetett rendezni, és ezek között egy sem volt irreális vagy kierőltetett. Ezzel szemben változatos irányú és erősségű szelekben futott csodálatos versenyt a 42 magyar 420-as a bajnoki címért, két török egységgel kiegészülve. Ekkora mezőny magyar bajnokságon az osztály történetében még soha nem jött össze.

A 11 futam során sokféle szélben versenyzett a mezőny. Az első napon kifejezetten erős, 16–22 csomós északi-északnyugati áramlásban teljesítettek négy futamot. A fűzfői öbölben ez hangsúlyozottan nehéz körülményeket jelentett, hiszen a szél módfelett trükkös volt, nagyokat és gyakran változó irányba fordult, így szinte minden rajt előtt igazítani kellett a pályán. Alaposan meg is rostálta a mezőnyt, a négy futam talán túl komoly kihívást jelentett több egységnek is. Borulások, futamfeladások, néhol kisebb törések is kísérték a nyitónapot.

A következő napokban jelentősen változtak a szélviszonyok, az irány átfordult a délkeleti-délnyugati tartományba, ereje napról napra kisebb lett, s bár a második napon még elő tudott kerülni a szabad pumpálást engedélyező Oscar (O) zászló, a bajnokság második fele gyenge szeles lett. Cserébe lényegesen stabilabb lett a szél iránya, jóval ritkábban kellett változtatni a versenypályán, mint az első napi erős szélben.

A bajnokság szoros versenyben dőlt el. A csaknem végig vezető Csali Vilmos és Nedbál Dominik (BS-Fűzfő/THE-YKA) egységét a zárónapra pontszámban utolérte a Zsidai Anasztázia–Csermák Eszter kettős. Így nem csak a pontok alapján alakult ki holtverseny alakult ki az élen: a két csapat azonos futameredményeket is ért el – sőt, a kiesőjük is ugyanolyan volt –, amire nem volt példa az osztály hazai történetében. Így az utolsó futamra maradt a döntés.

A zárónapon már csak egy gyenge szeles menet fért bele a 15 órakor lejáró időkorlátba, amely nem sokkal fél három előtt indult. A futamon belül előbb a Csali–Nedbál páros volt előrébb, a második cirkálószakasz végére azonban a lányok kerültek kedvezőbb helyre. Szinte végig egy másik BYC 1912-es csapat, a Vándor Botond–Kristóf Luca kettős vezetett, és ők is nyerték a futamot, de egymástól sosem volt 10–15 méternél távolabb a két bajnokaspiráns hajó. A befutószakaszra is fél hajóhossz különbséggel fordultak, ám ekkor már nem változott a sorrend: a női kettős futott be a második helyen, így megnyerte a bajnokságot.

A bajnokságon az is eldőlt, hogy 420-as osztályban a Zsidai Anasztázia–Csermák Eszter, illetve a Csali Vilmos–Nedbál Dominik csapat képviseli Magyarországot az idei ifjúsági világbajnokságon, a portugáliai Vilamourában – írta a hunsail.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 16°
    5 km
  • Velence HU
    ☀️ 17°
    4 km
  • Balaton HU
    ⛅ 15°
    3 km
  • Neusiedler AT
    ⛅ 14°
    4 km
  • Krk (Wake) HR
    ⛅ 18°
    9 km
  • Premantura HR
    ☀️ 19°
    10 km
  • Grado IT
    ☀️ 19°
    7 km
  • Garda IT
    ⛅ 21°
    7 km
  • Soča SI
    ⛅ 13°
    0 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek