Mondja el a véleményét a balatoni fejlesztésekről

Mondja el, milyen Balaton régiót szeretne – így szól a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) felhívása, amely egy online kérdőívvel kívánja megismerni és összegyűjteni a balatoni régió fejlesztésével kapcsolatos lakossági véleményeket és javaslatokat.

A BFT feladata, hogy a régió szereplőivel együtt meghatározza a térség fejlesztési irányait, egy közösen elfogadott fejlesztési program mentén ösztönözze és támogassa a régióban megvalósuló fejlesztéseket, felkarolja az új, innovatív ötleteket, ösztönözze a régió egészére kiterjedő elképzelések megvalósítását.

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény alapján a BFT 2014-ben elkészítette és a kormánynak elfogadásra benyújtotta a kiemelt térség területfejlesztési koncepcióját és programját, amit a kormány el is fogadott, annak megvalósításához hazai és uniós forrásokat rendelt.

A Balaton Fejlesztési Programjának megvalósulását a tanács folyamatosan nyomon követte, és a fejlesztési dokumentumok aktualizálását tervezi. Ennek szakszerű megvalósításához a Balaton Fejlesztési Tanács nemcsak a térségi szereplők, önkormányzatok, költségvetési szervek, vállalkozások, civil szervezetek jövőbeni fejlesztési igényeit, elképzeléseit, terveit, kívánja megismerni, hanem kiemelt figyelmet kíván szentelni a lakossági vélemények, észrevételek és javaslatok összegyűjtésére is.

Ehhez készült egy online kérdőív, ezen várják a véleményeket az elmúlt években megvalósult balatoni fejlesztésekről, és az észrevételeket, javaslatokat a jövőbeni fejlesztésekhez – írta a hirbalaton.hu.

A kérdőívet ide kattintva lehet elérni és kitölteni, a BFT nem csak a régióban élők javaslatait várja.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!