Miniszterelnöki fogadtatás: Rómába látogatott a Kupa

A Casino del Bel Respiróban Andrea Abodi sport- és ifjúsági miniszter hivatalosan bemutatta Olaszországnak az America’s Cupot.

A Szent Péter-bazilika kupolájával a háttérben először Gaetano Manfredi, Nápoly polgármestere üdvözölte a jelentős számú hazai és nemzetközi újságírót is felvonultató közönséget: „Mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy a mai nap valóban különleges, mert Új-Zéland döntése, hogy Nápolyban igyekszik megvédeni a Kupát, nagy kiváltságot és lehetőséget jelent városunk számára. Hálás vagyok a csapatnak, amiért Nápolyt választotta. Nápoly és a tenger kapcsolata történelmi. Idén lesz 2500 éve, hogy a tengeren érkező görögök megalapították a várost, amely aztán mindig nagyszerű kapcsolatot ápolt a vitorlázással.” A versenynek helyet adó, fejlesztésre kijelölt területről úgy nyilatkozott, hogy „gyönyörű hellyé alakítjuk Bagnolit – Nápoly holnapját építjük.”

Grant Dalton, a védő Emirates Team New Zealand és az America’s Cup Events vezérigazgatója: „Nápoly a szenvedély, Nápoly a történelem… megtiszteltetés számunkra, hogy elhozhatjuk ide az America’s Cupot. Köszönjük a lehetőséget, hogy elhozhatjuk a kupát Olaszországba. Az America’s Cup, ahogy azt a közelmúltbeli események során is láthattuk, katalizátorrá válik az újjáépítéshez. A legutóbbi America’s Cup médiatartalmainak 25 százalékát Olaszországban fogyasztották.” Dalton ezután dicsérte a tizenkét olasz AC-kihívást, kezdve a híres Azzurra kampánnyal 1983-ból, egészen a 2024-es utolsó eseményig.

Giorgia Meloni (hivatalosan a „Minisztertanács elnöke”): „Megtiszteltetés számomra, hogy ma Rómában üdvözölhetem a Védő Emirates Team New Zealandot, valamint az America’s Cup és Louis Vuitton Cup trófeáit, a sport iránti szenvedély és az innováció kiválóságának globális szimbólumait. Ma azt ünnepeljük, hogy a Kupa története során először Olaszországban kerül megrendezésre. A világ legrégebbi, leghíresebb és legrangosabb vitorlás trófeája a hagyomány és a jövő, a legmodernebb mérnöki munka és a versenyszellem egyedülálló, rendkívüli keverékét képviseli. Biztos vagyok benne, hogy ez az esemény hozzájárul majd a dél vezető szerepének megerősítéséhez. Ez a dél már nem a többiek után kullog, hanem az olasz fejlődés hajtóerejévé válik. Ez egy olyan lehetőség, amellyel hosszú távú, mély és tartós nyomot szeretnénk hagyni nemzetünkön. Szeretnénk bevezetni a vitorlázás oktatását az iskolákba, integrálni szeretnénk a tudományos és technológiai tudományágak, így a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika oktatásába, valamint ötvözni a tudományos képzést és a sporttapasztalatot.”

Az esemény formális részének végeztével a miniszterelnök megkapta a Taihoro – az Emirates Team New Zealand 2024-ben győztes hajójának – méretarányosan kicsinyített modelljét.

(fotók és forrás: americascup.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!