/

Mindent vitt a Majthényi–Domokos páros

A Majthényi Szabolcs–Domokos András páros már tegnap magáénak érezhette az Európa-bajnoki aranyat, az utolsó, kilencedik futamban elért eredményüktől függetlenül, ám ma mégis kivitorláztak a pályára, hogy hazavigyék a különdíjat.

Az összes futam alapján számított elsőségért járó különdíj egy arany Repülő Hollandi modell volt, amelyért még meg kellett küzdeniük. A mai futamban elért negyedik helyükkel ezt a célt is elérték. Majthényiék egész héten szenzációs formában vitorláztak, négy futamot megnyertek és a többi futameredményük sem volt dobogósnál rosszabb.

A zárófutamra északkeleti, mérsékelt, pörgölődő szélben került sor, a főrendező, Fluck Bence azonnal a legszigorúbb, fekete zászlós rajteljárás mellett döntött. A sikeres rajt után feladta a leckét a megszokott sémáktól eltérően forgolódó szél, a futamot a cseh Hruby–Houdek páros nyert gyakorlatilag végig vezetve, és ezzel feljöttek az összetett ötödik helyre.

A dobogós helyezéseken nem változtatott a mai verseny: az ezüstérmes a német Borowski testvérpár lett, a bronz a dán Bojsen-Möller párosnak jutott.

Fotó: Cserta Gábor / Spartacus VE

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    26°
    14 km
  • Velence HU
    25°
    19 km
  • Balaton HU
    24°
    11 km
  • Neusiedler AT
    26°
    22 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 26°
    11 km
  • Premantura HR
    ☀️ 25°
    13 km
  • Grado IT
    ☀️ 25°
    10 km
  • Garda IT
    ☀️ 27°
    11 km
  • Soča SI
    23°
    17 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek