Megvédte bajnoki címét a Suppy

2018. szeptember 4.
Címkék :

Tíz hajóval rendezték meg a Dolfin hajóosztály bajnokságát, összetettben a tavalyi bajnok Suppy bizonyult a legjobbnak. Új résztvevő volt a 28-as típusú Orca nevű hajó, a kormányosa pedig a főként dragonosként ismert Nedbál Noel volt. Hiányzott viszont a többszörös bajnok Nagykovácsi Tibor és csapata.

Pénteken parti halasztással kezdték a napot a csapatok, később azért két gyenge szeles futamot teljesítettek. Szombaton korán kezdtek a versenyzők és négy remek futamot mentek az 5-11 csomós keleti, északkeleti szélben.

Az előző napi gyenge szeles futamokon is már kialakultak párok, akik esetenként a célvonalig szoros csatákat, match race versenyekhez közeli pillanatokat idéztek. Nagy küzdelmet folytatott a bySoul–Orca, a Suppy–Orca és az Accenture–Rozália páros, de az erősebb szélben egyre jobban elment a mezőnytől a két rivális, a címvédő Suppy és az újonc Orca, amelyek felváltva nyerték a futamokat illetve végeztek a második helyen. Vasárnap délig sem az irányát sem az erejét tekintve nem alakult ki pályaverseny rendezéséhez alkalmas szél, így hat futam (egy kiejtő) alapján dőlt el a bajnoki cím sorsa.

Az összetett eredmények alapján megvédte címét a tavalyi bajnok, a Suppy. A győztes hajót a rendező klub, az ASE kalózosaiból összeállt csapat vitte. Seres Péter kormányos a Mészáros Miklós, Boromisza László, Nagy Róbert alkotta legénységgel vitorlázott a bajnokságon. Egy pont különbséggel szorult a második helyre az Orca (TVSK – Nedbál Noel kormányos, Balogh Imre, Dulin György, Varga István. A dobogó harmadik helyére az Accenture csapata állhatott fel (ASE – Száva György kormányos, Faragó Gábor, Magos Katalin, Nagy Szilvia, Szalai Gábor, Zsombók Imre).

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!