/

Megvannak az egyesületi ranglisták

Két lista készült, az egyik a nemzeti, a másik a World Sailing hajóosztályok eredményei alapján.

A nemzeti hajóosztályok listáját évek óta a TVSK vezeti, második a BYC, amely tavaly hatodik volt, a harmadik helyen pedig a Spartacus végzett.

A World Sailing listán előrelépett a második helyre a THE (tavaly harmadik volt), és még nagyobbat jött feljebb a Kereked, a tavalyi hatodikról a harmadik helyre. A csopakiak például 29er hajóosztályban az idei országos bajnokság mindhárom érmét hazavihették, a csapatépítés, a kemény munka itt is jól fizetett.

A Spartacus a tavalyi második hely után negyedik lett úgy, hogy 2019-es pontszámuk kevesebb mint a felét gyűjtötték be az idén – írta a hunsail.hu.

(képünk illusztráció)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    12 km
  • Velence HU
    ☀️
    15 km
  • Balaton HU
    ☀️
    17 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    12°
    24 km
  • Premantura HR
    12°
    28 km
  • Grado IT
    12°
    16 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    8 km
  • Soča SI
    17 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek