Megvan a 2024-es Balaton-átevezés időpontja

2023. december 6.
Címkék :

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség jövőre július 27-én rendezi meg következő a Hervis Balaton-Átevezést, amelyre február elsejétől lehet nevezni.

A Hervis Balaton-Átevezéssel is, amelynek hetedik felvonása 2024. július 27-én (szombaton) lesz, Zamárdiban. Az idén nyáron ismét több ezren látogattak ki a Zamárdi Szabadstrandra, ahol fantasztikus hangulatban, kiváló időjárási körülmények között teljesíthették az indulók a nyolc kilométeres távot.

„Ami a 2023-as átevezést illeti, azt gondolom fantasztikus eseményt tudhatunk magunk mögött, amelyre mindannyian jó szívvel emlékezünk vissza” – mondta Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketingigazgatója. „A nevezést tekintve ismét sikerült átlépnünk a 4000 főt, ami szintén egy fantasztikus visszajelzés számunkra, egyben hatalmas motiváció jövőt tekintve. Egy évvel ezelőtt is azt mondtam, hogy a Hervis Balaton-Átevezés bekerült a köztudatba, az ország szinte minden pontjáról neveztek. Ebben persze komoly szerepe van Zamárdinak is, amely tökéletesen ideális helyszín egy ilyen kaliberű szabadidős program lebonyolításához.”

Jövőre az indulók ismét bármilyen kézzel hajtható vízi járművel (kajak, kenu, SUP, outrigger, sárkányhajó) teljesíthetik a Zamárdi-Tihany-Zamárdi szakaszt. „Bízom abban, hogy július 27-én elérhetjük az ötezer indulót is, ami mérföldkőnek számítana az átevezés történetében. Hozzátenném, hogy miközben egy időben több százan vagy akár ezren gyűrik a Balatont, addig a parton is újabb és újabb aktivitásokkal készülünk a barátok, családtagok, kísérők számára. Természetesen jövő nyárra is tervezünk újdonságokat” – fogalmazott.

Az elmúlt két évhez hasonlóan az átevezés névadó szponzora a Hervis lesz – írta a kajakkenusport.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!