/

Megválasztották az év halát

A bodorka (Rutilus rutilus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson.

A szervezet honlapján rendezett év hala közönségszavazásra december 31-én délig 4155 voks érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A hazai álló és folyóvizekben egyaránt elterjedt bodorka 55 százalékos eredményével abszolút többséget szerzett.

Az ezüstérmet 25 százalékos támogatottságával a csak a Duna, a Dnyeper és a Dnyeszter vízrendszerében élő, védett széles durbincs (Gymnocephalus baloni) érdemelte ki. Harmadik helyezett lett a nagyobb folyóink márna- és dévérzónájának erősebb sodrású szakaszait benépesítő bagolykeszeg (Abramis sapa), a voksok 20 százalékával.

A bodorka nem nagy termetű, de a magyarországi vizekben gyakori pontyféle. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, és mivel többnyire mindkét faj szemgyűrűje narancsszínű, könnyen összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel. A táplálékát zömmel kisebb gerinctelen állatok: férgek, alsóbbrendű rákocskák, apróbb puhatestűek alkotják. A nyugodt, vízinövényes élőhelyeket kedveli, így a kisebb-nagyobb csatornákban is gyakori. Ritkábban a folyók dévérzónájában is előfordul, itt azonban általában kevésbé színes, ezért például a tiszai példányokat a halászok fakó keszeg névvel emlegették.

(MTI)

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 27°
    13 km
  • Velence HU
    ☀️ 27°
    14 km
  • Balaton HU
    ☀️ 26°
    13 km
  • Neusiedler AT
    26°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 27°
    6 km
  • Premantura HR
    ☀️ 25°
    3 km
  • Grado IT
    ☀️ 26°
    8 km
  • Garda IT
    27°
    5 km
  • Soča SI
    22°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek