/

Megújult a híres badacsonyi műemlék

Végéhez ért az északi Balaton-part 2011-ben műemlékként is elismert épülete, a badacsonytomaji Tátika étterem felújítása.

A város kikötőjének közvetlen szomszédságában található kulturális emléket az EB Hungary Invest Kft. újította fel, a Közbeszerzési Értesítő adatai szerint az EBH Invest az épület rekonstrukciójára, az Everling Városépítő Kft. pedig a környezetének megújítására szerződött a BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nzrt.-vel.

A Callmeyer Ferenc tervezte épület eredetileg közvetlen a vízparton állt, konzolja a víz fölött feküdt, azonban a rendszeres téli jegesedést nem bírta, így később feltöltötték az előtte található területet és ma itt terasz található. A Tátika az 1980-as években is kapott egy átépítést, szintén Callmeyer Ferenc tervei alapján.

Miközben az 1962-ben átadott műemlék mai állapotában is idézi egykori kinézetét, a felújításnak köszönhetően új funkciókkal is gazdagodott. A tervek szerint a megnyitást követően az alsó szintjén információs iroda, illetve a turisták fogadását, várakozását szolgáló közösségi tér jön létre, a felső szint pedig étteremként működik továbbra is.

A projektben többek között gépészeti szerelési munkákat (hőszivattyús fűtési rendszer, víz- és szennyvízhálózat, fűtés), valamint villamos erős- és gyengeáramú szerelési munkákat (biztonságtechnikai rendszer, számítástechnikai rendszer, villámhárító) és felvonóépítést is végeztek, több mint ezer négyzetméteren – írta a magyarepitok.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 10°
    8 km
  • Velence HU
    7 km
  • Balaton HU
    3 km
  • Neusiedler AT
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    10 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    25 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    6 km
  • Garda IT
    10°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek