Megdőlt egy balatoni rekord

A Keszthely–Balatonkenese távon kiírt gyorsasági versenyben új csúcs született a Balatonon. Bors Máté szörfös a légvonalban közel 80 kilométeres távot 1 óra 36 perc alatt teljesítette.

A 2024-es párizsi olimpiára készülő Bors Máté a mai hideg szeles időben egy repülő szörffel, úgynevezett iQFOiL-al vágott neki a csúcskísérletnek. Az eredetileg vitorlázók számára 1921-ben kiírt rekordversenyt több kategóriában is lehet teljesíteni, így ma már létezik egytestű hajókkal, többtestű katamaránnal és egyéb vízisport-eszközzel is felállított rekord is.

Az abszolút időcsúcs azonban mostantól Bors Máté nevéhez fűződik, aki korrigált idő szerint, 1 óra 36 perc alatt teljesítette a légvonalban közel 80 kilométeres távot, olykor 50 km/h-val haladva.

„Egy ilyen rekord megdöntéséhez folyamatosan készenlétben kell állni, nézni az időjárást, és ha kedvező a széljárás, azonnal elindulni – számolt be az előkészületekről Máté. – A csúcs megdöntése mellett a célom volt az is, hogy egy ilyen teljesítmény által minél többen megismerjék az úgynevezett iQFOiL szörföt, ami napjaink egyik legkorszerűbb sporteszköze” – számolt be róla a hirbalaton.hu.

Visszatekintő:

Keszthely-Kenese rekord 2007., Fantomasso (az első 38 másodperc a bemelegítés, Tihanytól Keneséig. Aztán indul a vágatás.)

YouTube video

Majthényi Szabolcs (akkor még „csak” ötszörös világbajnokként) mesél a háttérről:

YouTube video

Horányi-Névi András, 2019.

YouTube video

(fotó: Szűcs Ábel)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!