/

Megakadályozható a Tisza szennyezése

A tiszai műanyagszennyezés problémájáról beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ljasuk Dimitry független filmessel, környezetvédelmi aktivistával.

Áder János – a még nyár elején rögzített adásban – felidézte, hogy Ljasuk Dimitry A Tisza nevében című rövidfilmjével, amely a folyót sújtó környezetszennyezést mutatja be, 2021-ben elnyerte a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíját. A filmet nagyon jól fogadta a közönség, a többi között elkészült annak ukrán szinkronos változata is, amelyet le is vetített egy ottani televíziócsatorna.

Az ukrajnai háború eltereli a figyelmet a tiszai műanyagszennyezés problémájáról, február 24. óta mintegy félmillió menekült érkezett az 1,1 milliós lélekszámú Kárpátaljára, ami jelentős környezeti terhelést jelent. A segélyszállítmányok csomagolásából rengeteg hulladék keletkezik, miközben a feldolgozói infrastruktúra nem változott. Ljasuk Dimitry arra számít, hogy a következő években sokkal nagyobb hulladékmennyiség érkezik a Tiszán Magyarországra, mint korábban.

Az ukrajnai Rahó melletti szeméttelep a környezetvédelmi aktivista szerint olyan szimbólummá vált, amelyben „minden benne van, amit az emberiség elkövethet a természet ellen”. Ráadásul a Rahóból származó hulladék egészen a Duna-deltáig eljut – írta a demokrata.hu.

(Áder János és Ljasuk Dimitry beszélgetése meghallgatható ide kattintva.)

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    11°
    7 km
  • Velence HU
    ☀️ 10°
    8 km
  • Balaton HU
    ☀️ 12°
    8 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    13 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 14°
    8 km
  • Premantura HR
    11°
    9 km
  • Grado IT
    🌫️
    5 km
  • Garda IT
    ☀️ 15°
    10 km
  • Soča SI
    ☀️ 16°
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek