Magyar innováció a Balatonon

Balabo_Sarodi-01Kis túlzással forradalmasíthatja a balatoni hajózást, de mindenképpen megkönnyítheti a tavi közlekedést a Sarodi Flóra által megálmodott Balabo. A hét méter hosszú, engedély nélkül is vezethető vízi jármű három célcsoport igényeinek figyelembevételével készült: családoknak, fiataloknak és ingázóknak.

„A Balabo név a Balaton és a boat, azaz csónak szóból jött létre” – mesélte a BME és a MOME formatervező szakán végzett Sarodi Flóra, akit külföldi útjai is inspiráltak a fejlesztésben. Isztambulban az, ahogy az ott élők használják a vízi közlekedést, munkába járva, s közben egy kontinenst is átlépve.

Balabo_Sarodi-03

A Balabo terve éppen beleillik a Balatoni Fejlesztési Tanács négy alappilléren nyugvó víziójába (megújuló képesség, egészség, fenntarthatóság, természetesség). A Balatonon a környezetvédelmi szabályozás miatt nem lehet benzines, külső égésű motorokat használni, a másik fontos szempont pedig az volt, hogy a hajó hétméternél kisebb és 7,5 kilowattnál kisebb meghajtású legyen, így engedély nélkül is vezethető.

diplomavedes_makett_foto_MOME_DESIGN

Sarodi Flóra munkájáról és Balaboról bővebben 130. lapszámunkban olvashatnak.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!