Luminosity – 108 méteres szuperjacht

2020. szeptember 2.
Címkék :

Ahhoz, hogy a Luminosity belsőépítészetét meg tudjuk ítélni, az első fontos támpont annak ismerete, hogy ez a szuperjacht valójában egy úszó villának épült. Célja az volt, hogy a tulajdonos a fedélzeten tölthesse mindennapjait. A Benetti belsőépítészei ezért semmilyen kompromisszumot nem kötöttek a „toszkán üvegpalota” megalkotásakor. Hatalmas terek és természetes fény szövi át a teljes hajót.

2018 decembere óta ez a tervezett háromból a második 100 méter feletti szuperjacht, amit a Benetti épített. A feladat egyszerű és kristálytiszta volt, így Zaniz Jakubowski (Interiors Studios Zaniz) már jóval azelőtt készen volt a projekt minden tervével, minthogy az a hajógyár közelébe kerülhetett volna.

Az Azure Yacht Design & Naval Architecture, aki az üveg felületek és a hibrid hajtóművek specialistája, olyan külső megjelenést tervezett, amely a belső terekkel összhangban, erős és férfias stílust kölcsönöz a Luminositynek. Jakubowski finomította tovább a külső terveket, majd Reymond és Andrew Langton, valamint a Burgess’s New Design Construction dolgozott az előírásoknak való megfelelésen, valamint ügyfél-képviselőként és műszaki vezetőként tevékenykedtek. A projekt során a Luminosity kb. 20 méterrel nőtt az eredeti tervekhez képest. Amikor 2014-ben aláírták a Benettivel a szerződést, a gyár Giorgio Cassetta tervezőt bízta meg a külső dizájnnal. Végül a teljes dizájnt Jakubowski véglegesítette módszeresen, belülről kifelé haladva.

Az igazodási pontot mindig a belső tervek adták. „A jacht profilját alapvetően a fedélzet magasságra vonatkozó követelmények befolyásolják” – mondja Jakubowski. – A főfedélzeten kényelmes háromméteres belmagasság van” –teszi hozzá Hugo van Wieringen, az Azure igazgatója. –Megszokod, és ha visszamész egy normál, 2,3 méteres belmagasságú hajóra, valóban úgy érzed hogy összement a tér.” Cassetta megjegyzi, hogy a jacht teljes magassága ugyanakkora, mint a Fincantieri Serene, aminél még egy fedélzet van és 26 méterrel hosszabb is.

Üveg és fény mindenhol
„És akkor ott van az üveg. 800 négyzetméterével, ez a legnagyobb üvegezett felület, amelyet valaha egy jachtra építettek” – mondja Michele Bechelli, a Benetti projektmenedzsere. Alapvető fontosságúak voltak a megfelelő légkör kialakításában: „Az volt a cél, hogy közvetlen közelinek érezzék az óceánt” – mondja Jakubowski. Többféle megoldás jött szóba, de tűzvédelmi és a PYC-tanúsítás miatt végül 7 cm vastag optikailag tökéletes, foltmentes, padlótól a plafonig tartó teljes üvegtáblák mellett döntöttek, hogy észrevehetetlen legyen a beltér és a táj közötti határ. „A koncepció kialakításának idején ez példanélküli volt, és a gyártástechnológiát a semmiből kellett kifejleszteni – mondta Sean Bianchi, a Burgess’s vezetője. – Az egyes üvegtáblák mérete és súlya is elképesztő, de ahhoz, hogy az üveg tűzállósága is megfeleljen a követelményeknek, számos más kihívással is meg kellett küzdeni.” Ez praktikusan azt jelentette, hogy 600 fokos hőmérsékleten kellett tesztelni a kész üvegtáblákat. Végül meg kellett oldani a logisztikát annak biztosítása érdekében, hogy a drága ablakok ne sérüljenek meg a szállítás és a beépítés során.

Nincs sok értelme egy úszó villának, ha nem tud független lenni a parti szolgáltatásoktól, ezért a Luminosityn hat, egyenként 1000 kW teljesítményű generátor segíti a fedélzeten lévő szállodai szolgáltatásokat. Az előállított és fel nem használt elektromos áramot 36 tonnányi akkumulátor tárolja el. Ez a magánjachtokra valaha telepített legnagyobb akkumulátor park, és akár 12 órányi csendes, rezgésmentes működést garantál a generátorok indítása nélkül. Az akkupack segíti a fedélzeti rendszerek csúcsterhelési igényeinek enyhítését, kompenzálja a generátorok reakcióidejét és drasztikusan csökkenti az üzemanyag-fogyasztást.

Hatékonyság és technológia
A hajó meghajtását előre néző Azipodok biztosítják, amelyeket szintén villamos motorok hajtanak. A teljes dízel-elektromos hajtás a Luminosityre lett optimalizálva és rendkívül hatékony, akár 10-20 százalékkal is csökkenti az üzemanyag-fogyasztást.

Ezt a hatékonyságot a hajó speciális orrkialakítása tovább növeli, megnövelve a vízvonal hosszát, csökkentve a hullámkeltést és ezzel az ellenállást is. A hatalmas üzemanyagtartályokkal és a hatékony meghajtással, utazósebességnél, mintegy 8000 tengeri mérföld megtételére képes a Luminosity.

A konyha jobb, mint egy Michelin-csillagos étterem, a raktárak 8 hónapra elegendő ellátmányt képesek elrejteni. A hajón a kényelmes személyzeti szállások, és a szokásos kiszolgálóhelyiségek mellett, kórházi szobát, és külön orvosi kabint is elhelyeztek.

A tulajdonos számára egy teljes fedélzetet alakítottak ki, az orrfedélzetre telepített helipad elég nagy akár egy Bell 429 fogadására. A helipad képes az utántöltésre is, és mintegy hét köbméter A1-es üzemanyag tárolására. A helipad alatt kapott helyet a tendergarázs, ahol számos „játékot” lehet tárolni. A hozzá tartozó darut úgy tervezték, hogy a Rolls-Royce Phantom 3,5 tonnás terhét képes legyen az alsó fedélzetről kinyíló platformra emelni. Innen egy speciális tender viszi partra a Rolls-Royce-t. Természetesen, ha nem a Côte D’Azurön sikerült megállni, hanem mondjuk Patagóniában, akkor 4×4-es terepjáró is választható a garázsból.

Művészet és történelem
Jakubowski a tengeren való hosszú – akár több hónapos – időtöltés egyhangúságát belsőépítészeti megoldásokkal igyekezett feloldani. A hatalmas ablakokon beáradó természetes fényről már beszéltünk, azonban a belteret úgy alakították ki, hogy a kint lévő természetre reflektáljon, azt tükrözze vissza.

A belsőépítészeti elemek egyszersmind egyfajta művészettörténeti kiállítás részei is, amelynek témája az 1920-as évektől 2010-ig tartó időszak legfontosabb történelmi és társadalmi eseményeinek megjelenítése volt a művészeten keresztül.

A fő szalon a tengerkék és a szürke semleges árnyalataival – a hullámok mozgásának szimbolikájára – olyan természetes szövetekben tükröződik, mint a kasmír, a len, a pamut, vagy a bársony és a bőr. A hatalmas ablakok között az érmékre Melville szavai vannak gravírozva a Moby Dickből: „To provide the ocean connection, when you’re standing inside”. A háttérvilágítással erősített mennyezeti kivágások hasonlítanak Matisse tengeri vadállataira, és az öt méteres forgó ülőhelyen lévő kék de Savoie márvány betétei a liechtensteini beszédbuborékra emlékeztetnek. Az étkező 7,5 méteres svédasztal konzolja kék és fehér portugál majolika burkolólapokkal van borítva, hogy emléket állítsanak a világ legnagyobb tengerész kutatóinak. Az egyedi szénszálas étkezőasztal alatt, – amelyet ki lehet bővíteni akár 28 fősre, – egy féldrágakövekkel díszített márványszőnyeg van, amelyben absztrakt tengeri élőlények bújnak meg. Az izzólámpák száloptikával vannak megvilágítva (az régebbi és a modern technológiák ötvözeteként), amiket rozsdamentes acélrudak tartanak. „A külvilág tükröződik vissza a csilláron – mondja Jakubowski. – Naplementekor a szoba megváltoztatja a színét.”

Az állandóan változó környezet ihlette a Jakubowski által tervezett alkotást az elülső falon. A 264 Flowers in Motion névre keresztelt installáció egy virágzó Corian magnólia fal, amely különféle előre beállított programok szerint nyílik és zárul be, illetve reagál arra is, ha maga előtt mozgást érzékel.

Szórakozás, munka és pihenés
A 250 négyzetméteres beach klub, szaunával, törökfürdővel és hatalmas edzőteremmel kiegészítve a hajó teljes keresztmetszetét lefedi, ezért a hatalmas felületet optikailag kisebb zónákra kellett bontani.

A medence felett hatalmas csillár kapott helyet, „amikor a nap rásüt és a fénye tükröződik a medence vizén, olyan, mintha milliónyi apró gyémánt lenne a víz alatt” – mondja Jakubowski. A medence tükörpolírozott rozsdamentes acél keretet kapott, melynek felülete tükrözi a környezetet, és elhomályosítja a medence és a tenger határát. Mindeközben a szaunához tartozó merülőmedence tükör oldalú akril „jégkockákkal” van borítva és akril jégszoborral van díszítve, így senki nem mondhatja, hogy nem figyelmeztették időben. A tér egyik oldalán mozivászon van, a másik oldalon hangulatos kanapé, hatalmas televízióval.

A bár teljes tükör tetőt kapott. Itt a rengeteg gépészet miatt nem lehetett növelni a belmagasságot, ezért optikai „csalásra” kényszerültek. Az állandó változás tematikájára építve egy Damien Hirst lencse szolgáltatja a bár hátterét, ami előtt elhaladva az az érzésünk, hogy a környezet állandóan változik. „Teljesen más hangulatra vágyunk, amikor gyermekek szaladgálnak napközben a hajón, vagy amikor az esti bulira készülünk. És a tér egy gombnyomásra alkalmazkodik az igényekhez” – mondja Jakubowski.

Néhány lépésre a víztől a hátsó fedélzeten hangulatos étkezőasztalt találunk. Fent csiszolt tetőablak, alul csúszásgátlós üveg, belső világítással adja a keretet. A falak borítása pedig a hangtompítást szolgálja. Színei az 1960-as évek Saint-Tropez-re emlékeztető színkavalkádját idézi.

A főfedélzeten négy vendégkabin található, arany levél, ónix, valamint szálcsiszolt cement és kerámia burkolatokkal. Ezekből kettőben modern kandalló is beépítésre került. A VIP-kabin szinte egy második tulajdonosi lakosztály, malachitból, márvánnyal burkolt fürdőszobával és hatalmas moon lounge terasszal, amely akár le is választható közösségi térnek.

A tulajdonos 500 négyzetméteres lakosztálya 10-féle márvánnyal díszített folyosón közelíthető meg. Az ágy elektromosan állítható magasságú, hogy mindig optimális kilátást tudjon választani az egyébként teljes magasságú üvegtáblákon keresztül. A lakosztályhoz tartozó terasz nagyobb, mint a hátsó fedélzet. Ha a tulajdonosnak kocogni támadna kedve, 200 méternél nagyobb köröket tud futni.

Az iroda és a konferenciaterem mérete vetekszik a tulajdonosi lakosztályéval, így minden megtalálható benne, amire egy működő munkahelynek szüksége lehet. A dekoráció témája az idő. A kör alakú márványpadló díszítései egy óra mutatóira emlékeztetnek, olyan anyagokat felhasználva, mint a lapis lazuli és a malachit. Jelezve mindezzel, hogy az idő drága. A polírozott rozsdamentes acélból készült íróasztal egy óraszíjhoz hasonlít, mögötte pedig a tölgyfa burkolatot Mondrian ihlette, „hogy ritmust hozzon a rendszerbe”.

szöveg: Juráncsik Norbert

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!