Lezárták a legnépszerűbb egzotikus strandot

A világ egyik legnépszerűbb strandja lett a Maya-öböl, ahol a Laonardo DiCaprio főszereplésével készült A Part című film játszódott. A strandot azonban le kellett zárni, hogy helyrehozzák a turisták milliói által okozott károkat.

A kis strand az elmúlt években napi 5000 turistát és 200 hajót fogadott, ami jelentős környezeti károkat okozott. A thaiföldi hatóságok bejelentették, hogy ideiglenesen lezárják az öblöt, és a tervezett négy hónapos lezárást legalább egy évre meghosszabbították, hogy helyre tudják hozni a napi több ezer turista okozta pusztítást.

A hulladék, a csónakok és a napvédő krémek okozta szennyezésnek köszönhetően a Maya-öblöt körülvevő korallzátony 80 százaléka megsemmisült. „Minden hónapban értékeltünk, és kiderült, hogy az ökológiai rendszer súlyosan sérült a napi 5000 embertől. Nagyon nehéz orvosolni és teljesen rehabilitálni, mert a strand és az azt fedő növények teljesen megsemmisültek” – mondta Songtam Suksawang, a nemzeti parkok igazgatóságának elnöke, hozzátéve: a helyreállítás az először megadott négy hónap alatt lehetetlen.

Annak ellenére, hogy a Maya-öbölben fellépő károkat már évekkel ezelőtt bizonyították, a thaiföldi hatóságok vonakodtak lezárni a strandot, mivel az évente 400 millió baht (3,44 milliárd forint) bevételt generált. A thaiföldi nemzeti parkok a vadon élő állatok és növények megóvásának érdekében október elsején bejelentették, hogy a turizmusra vonatkozó korlátozásokat nem oldják fel addig, amíg az ökoszisztéma vissza nem nyeri eredeti állapotát.


A hírek megkönnyebbülést jelentenek a helyi környezetvédő aktivistáknak, akik azt állították, hogy a négy hónap lezárás nem lesz elég. Mivel a korallok évente csak mintegy fél millimétert nőnek, a zátony teljes helyreállítása évekig tart. A Maya Bay park főnöke, Worapoj Lomlim szerint a parkok munkatársai már elkezdték a zátony rehabilitálását, több mint ezer korallt ültettek, de még folyamatosan bővítik a projektet – írta a blikk.hu,

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!