Lehet pályázni strandfejlesztésre

A Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. strandfejlesztési pályázatának keretében 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre.

Az uniós és hazai forrásból megvalósuló fejlesztéseknél kiemelt cél, hogy azok elsősorban az akadálymentesítést, a hozzáférhetőséget, a hálózatosodást, valamint a család- és látogatóbarát szolgáltatások kialakítását helyezzék a középpontba. A megvalósítandó beruházások során továbbra is szem előtt kell tartani az alapszolgáltatások minőségének emelését, így többek között a vizesblokkok és az öltözőkabinok megújítását, a vízbe jutás feltételeinek javítását, az egységes arculati elemek használatával a koherens tájékoztató és vendégirányító rendszerek kialakítását az akadálymentesítés és a hozzáférhetőség jegyében. Szintén támogatható a zöld felületek megújítása és bővítése, az ingyenes wifi kiépítése, akárcsak az árnyékolók és utcabútorok telepítése.

A Strandfejlesztés 2021 pályázat az ERFA GINOP-7.1.10-21-2021-00001 − A természetes fürdőhelyek komplex és élményközpontú fejlesztése című projekt keretében elnyert európai uniós forrás felhasználásával valósul meg. Mivel uniós forrásból a Közép-Magyarország régió nem támogatható, így Pest megye szabadvízű strandjainak fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukciója 300 millió forintos, önálló pályázati keretet biztosít hazai forrásból. A Strandfejlesztés 2021, valamint a Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukció V. ütem Pest megye pályázati kiírások az kisfaludyprogram.hu honlapon olvashatók.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben indította el a Kisfaludy Strandfejlesztési Programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes hazai szabadvízi strand megújuljon. A több lépésben megvalósuló fejlesztések eredményeként országszerte európai színvonalú, azonos szolgáltatási minőséget biztosító, családbarát, akadálymentes fürdőhelyek fogadják a látogatókat. A támogatássorozat első négy ütemében hazai forrásból, 12 milliárd forint támogatásból kelt új életre 114 szabadvízi strand. A most meghirdetett pályázatok keretében mintegy 100 projekt nyerhet el ismét további fejlesztési forrásokat.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!