/

Tisza-tavi fejlesztések hajósoknak

A kiskörei önkormányzat közel 250 millió forint pályázati támogatást nyert el a Tisza-tavi hajókikötő korszerűsítésére és bővítésére. Így százzal több férőhely várja a kikötőben a hajósokat.

A megújult kikötő megkapta a működési engedélyt, így már várják a járműveikkel érkező hajósokat. A projekt keretében parkolót építettek, megújították és egységesítették a stégeket, valamint, amíg a vízszint engedte, a kikötő medrét ki is kotorták. A beruházás részeként új utat is kialakítottak, továbbá az eddigi 150-ről 250-re növelték a komfortos hajóférőhelyek számát a kikötőben.

Az elképzeléseknek megfelelően a kikötő melletti területen egy önálló lakóhajóbázist alakítanak ki, a Mahart Zrt. által meghirdetett projekt keretében. A megújult kiskörei kikötő minden bizonnyal jelentős hatással lesz a település turizmusára. Ennek érdekében olyan marketingtevékenységet is kezdenek, amelynek eredményeként tovább növelhetik a kikötő iránt érdeklődők számát.

A következő időszakban az önkormányzat tervei szerint megújul a szabadvizű strand is, amelyhez két forrásuk is van. Az egyik a Magyar Turisztikai Ügynökség százmillió forintos pályázati támogatása, a másik pedig egy TOP-os forrás, amelynek keretében 189 millió forint pályázati támogatást nyertek el – írta a turizmus.com.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    5 km
  • Balaton HU
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    5 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    3 km
  • Garda IT
    12°
    6 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek