Küzdelem minden egyes méterért

Végtelennek tűnő napon van túl Rakonczay Gábor, aki átlépte a déli szélesség 86. fokát. A Déli-sark Expedíció útját egy vihar lassítja, amely remélhetőleg nem tart sokáig, hogy a csapat ki ne fogyjon az élelemkészletéből.


A 40 km/órás alapszél ma mindenkinek az arcára fagyasztotta a jókedvet – vallotta be a magyar extrém sportoló. – Az első erősebb széllökésnél mindenki előkapta a kameráját, hogy rögzítse a fehéren porzó felszínt. Aztán néhány perc múlva rájöttünk, hogy ez nem átmeneti látvány, hanem egész nap ez lesz. Küzdöttünk is keményen minden egyes méterért. Az utolsó két szakaszon már átfagyva, elgyötörten araszoltunk előre, a végén pedig határozottan az volt az érzésem, hogy a táv és az idő mintha lassan, de módszeresen ki akarná kezdeni azt, ami még megmaradt bennünk. És mégis… Valahol legbelül tudjuk, hogy az időjárás, bármilyen brutális, nem ellenünk van. A hely sajátossága ez. Maximum mi csinálunk problémát belőle, hogy még mindig a megszokott normálishoz akarjuk hasonlítani. A lényeg, hogy küzdünk az elemekkel, a monotonitással és leginkább önmagunkkal itt a világ alján.


A szél az éjjel viharossá erősödött az Antarktiszon – a sátor fogságába zárva Rakonczay Gábort és az expedíció másik három tagját. Tudjuk, hogy egyetlen vihar sem tart örökké, de utóbb minden sátorban töltött órát le kell majd dolgozni, úgyhogy Rakonczay bízik benne, a lehető leghamarabb csillapodik a szél.

Valahol legbelül éreztem, hogy látni fogjuk még az Antarktisz szigorúbb arcát is, hát most látjuk… – mondta Rakonczay. – A hóvihar először elkezdte módszeresen betemetni a szánjainkat, majd nekiesett a sátraknak is. Vihar van. Ma két dolog járt többször is a fejemben. Az egyik, amikor tíz éve Kanada partjaitól ezer kilométerre az óceánon viharba kerültem. Apám akkor azt mondta, ott vagyok, ahol a viharok születnek. Nos, ez a hely meg az, ahol a viharok laknak. Itt szabadon tombolhat a természet, mert nincs, ami megállíthatná – nem véletlen, hogy nem él itt semmi és senki. Mi viszont itt vagyunk a végtelen jégfelszín közepén és csak vékony sátrunk véd meg a jeges szél könyörtelen tombolásától. A másik emlékem öt év távlatából sejlik fel. Brazíliából vitorláztam Dél-Afrikába, és szokás szerint vihar volt. A hullámok toronymagasak voltak és jeges szél fújt dél felől. Akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy akár csak egy fokkal is délebbre merészkedjek. Most meg az az elsődleges célom, hogy a sátorból kijussak és tovább haladhassak dél felé, egészen addig a pontig, ahonnan már nem lehet tovább menni. Ahonnan bármerre indulsz is, közelebb leszel az ismert világhoz.

A Déli-sark Expedíció tagjai tehát most várakozásra vannak kárhoztatva, egészen addig, amíg a szél nem csillapodik valamelyest. A helyszínt jól jellemzi, hogy az előrejelzésből sem derül ki, hogy ez csak néhány óra, esetleg néhány nap múlva történik meg. „Egy dolog biztos: egyetlen vihar sem tart örökké, és csak idő kérdése, hogy továbbmenjünk… – bizakodott Rakonczay. – Attól kezdve viszont elindul a rohanás, mert minden órát, amit most a viharban töltünk, be kell majd hozni, hogy ki ne fussunk az élelemkészletünkből, mielőtt elérjük a célt.”

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!