/

Különleges strand létesül a Balatonnál?

Balatonfűzfőt az első balatoni okos városként elképzelő koncepció kidolgozásával nyerte meg az ötödik Országos Városmarketing-versenyt egy marketing szakos egyetemistákból álló, háromfős csapat.

A megmérettetést a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete hirdette meg, a pályázóknak a Smart City – Smart Marketing, vagyis okos város – okos marketing témakörben kellett benyújtaniuk pályamunkáikat arról, hogyan támogathatja a marketing az infokommunikációs technológiákra épülő városfejlesztést, konkrét projekteket, az imázs- és márkaépítést, az okos várossá válást.

A győztes pályamunkát a háromfős, Urbs nevű csapat – Bolla Regina, Erdei Annamária és Szabó Emese –, a Budapesti Corvinus Egyetemen marketing mesterszakos hallgatói készítették el. Pályázatukban a Föveny fürdő okos stranddá alakítását dolgozták ki. A pályamunka írói megújuló gasztronómiai kínálatot, vízi játszóteret, spa-szolgáltatást, napelemekkel és mobiltöltőkkel felszerelt napágyakat, VIP-stéget álmodtak a strandra, ahol a koncepció szerint kizárólag okos órával lehetne fizetni – írta a veol.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    12 km
  • Velence HU
    12 km
  • Balaton HU
    17 km
  • Neusiedler AT
    🌧️
    18 km
  • Krk (Wake) HR
    10°
    14 km
  • Premantura HR
    ☀️
    10 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    20 km
  • Garda IT
    12°
    6 km
  • Soča SI
    ☀️
    12 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek