Külföldi utazás helyett borturizmus

Megnőtt az érdeklődés az idén a borászati rendezvények iránt, az események látogatottsága 50 százalékkal meghaladta a tavaly ilyenkor mért adatokat.

Az őszi turisztikai szezon elején folyamatosan nő az érdeklődés az utazások iránt, ugyanakkor a lakosság 57 százaléka továbbra is bizonytalannak érzi az idei szezonra tervezett kikapcsolódását. Még inkább felértékelődött a belföldi turizmus, és ezt leginkább a borturizmus iránti érdeklődés tavalyi évhez képest kiugró növekedése támasztja alá – derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.

A Budapesttel kapcsolatos említések háttérbe szorultak az interneten, a helyét átvették a borkóstolókról, borászatokról és szüretekről szóló bejegyzések. A 18–29 évesek, a magasabb iskolai végzettségűek, illetve a fővárosban vagy megyeszékhelyeken élők voltak azok, akik az átlagosnál nagyobb arányban utaztak kifejezetten borturizmus céljából.

A szürettel kapcsolatban a felhasználók leginkább a Balatont és Badacsonyt említették, a magánszüreti események nagy részét is az élménybeszámolók alapján a balatoni régióban tartották. A toptérségek és -helyszínek listáján szintén a magyar tenger vette át a vezető helyet, a Badacsonnyal és Tokajjal összefüggő említések száma megduplázódott, a tophelyszínek között pedig megjelent Villány is. A Szekszárdi Szüreti Napok, a Badacsonyi Szüret és a Winelovers került a figyelem középpontjába, amiből szintén jól látszik, hogy a borturizmus iránti érdeklődés jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban.

Az idei ősz a nyilvános közösségi posztok mérhető adatai alapján a magánszüretekről, a piacozásról és a kirándulásokról szól. Ezek remek hétvégi programlehetőséget kínálnak. Sokan látogatják meg a Kéktúra útvonalait, a Hortobágyot és a Dunakanyart, a hétvégéket pedig szívesen töltik a Balatonon, a Tisza-tavon, a Dunakanyarban, Tokajon vagy éppen Hévízen – írta az MTI.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!