/

Környezetvédelem a fjordoknál

Csak elektromos motorral vagy hidrogénnel működő üdülőhajók úszhatnak be a fjordokba 2026-tól az új norvég környezetvédelmi szabályozás szerint.

A Norvégia délnyugati részén fekvő Geirangerben június és augusztus között olyan óriási üdülőhajók futnak be a fjordba, amelyek több mint ötezer utast szállítanak. Az idén több mint kétszáz hajót fogadtak. A helyi polgármester szerint a hajósturizmus nagyon fontos a falunak, hiszen munkát ad az ott élőknek. Ugyanakkor a túlzott turizmusnak káros hatásai vannak: júniusban a mérések szerint Geiranger levegője már olyan szennyezett volt, mint Oslóé.

A korlátozás miatt 2020-tól máris számos – főleg 2000 előtt épült – üdülőhajó lemondta az útjait, mivel nem felelnek meg a követelményeknek. A norvég törvényhozás 2020-ban, 2022-ben és 2025-ben fokozatosan szigorodó szabályozással csökkenteni akarja a károsanyag-kibocsátást az országban, és 2026-ra a hagyományos működésű, nagy karbonkibocsátású utasszállító tengerjárók már nem hajózhatnak be a fjordokba.

Az egyik nagy svájci hajózási társaság, az MSC már elkezdte hajóinak átalakítását. A vállalat szóvivője elmondta: 2021 végére az összes nehéz fűtőolajjal működő hajójukat hibrid kibocsátáscsökkentő rendszerekkel szerelik fel – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16 km
  • Velence HU
    16 km
  • Neusiedler AT
    15 km
  • Krk (Wake) HR
    24 km
  • Premantura HR
    10°
    33 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    15 km
  • Garda IT
    ☀️
    8 km
  • Soča SI
    9 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek