/

Konténerhajó mentette meg a vízbe esett utast

Csodaszámba megy a Jón-tengeren megmenekült nő esete, aki húsz órán át hányódott a tengeren, majd konténerhajó észlelte a vízbe esett utast.

A görög parti őrség nyilvánosságra hozta egy óceánjáról magát vízbe vető utas megmentésének részleteit. Az eset még az elmúlt hétvégén, a Jón-tengeren, Görögország nyugati partjainál történt. A jelentések szerint a 44 éves nő akár húsz órán át is a vízben volt, de az eszméletét nem vesztette el, és mindössze enyhe kihűlést szenvedett.

A Royal Caribbean International bahamai zászló alatt hajózó Odyssey of the Seas óceánjárója 4200 utassal a fedélzetén Míkonoszról tartott Nápoly felé, amikor az eset történt. Bár a vízbe esést kiváltó okok nem ismertek, annyi tudott, hogy a családjával utazó salvadori nő október kilencedikén, a kora reggeli órákban felkapott egy mentőmellényt, majd átvetette magát a korláton, és a vízbe zuhant. Tettét később azzal magyarázta, hogy „ki akart szállni”.

Útját megszakítva az Odyssey of the Seas azonnal visszafordult, és a vízbe esés valószínűsített helye körül leírt néhány kört, ám eredménytelenül. Kisvártatva a görög parti őrség két járőrhajója és egy helikoptere, továbbá a görög légierő egy repülőgépe vette át a keresést, de ezek sem jártak sikerrel. Másnap kora hajnalban azonban az ugyancsak olasz kikötőbe tartó MSC Rossella III konténerhajó legénysége észlelte az utas mentőmellényéhez rögzített jelzőlámpa vízre aktiválódó fényét, és azonnal értesítette a parti őrséget. A helyszínre érkező járőrhajó a vízből kimentett nőt megfigyelésre kórházba szállította – írta az iho.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 12°
    8 km
  • Velence HU
    ☀️ 12°
    5 km
  • Balaton HU
    ☀️ 12°
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 13°
    5 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 18°
    17 km
  • Premantura HR
    ☀️ 18°
    9 km
  • Grado IT
    ☀️ 19°
    9 km
  • Garda IT
    ⛅ 19°
    3 km
  • Soča SI
    ⛅ 14°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek