Komoly kár az összeütközött vitorlásokon

Két hajó ütközése sosem vidám, és sok esetben komoly anyagi következményekkel jár. Fokozottan igaz ez akkor, ha két J osztályú jacht az érintett.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Superyacht Challenge Antigua verseny első futamának rajtja előtt a Svea és a Topaz elég rendesen „összeakadt”. Két ember szorult orvosi segítségre, egyiküknek néhány bordája tört.

Az esemény még egyszer:

YouTube video

Peter Holmberg, a Topaz szkippere elmondta: „A rajtvonal felé vitorláztunk, körülbelül egy perccel és negyven másodperccel a rajt előtt, amikor észrevettük, hogy a Svea felénk tart. Látszott, hogy nem fogja megadni az útjogunkat, és bár az utolsó pillanatban megpróbáltunk elfordulni előle, belecsattant a bal oldalunkba. Ezzel megsértette a 10-es (a jobb csapáson haladó hajónak van előnye) és a 14-es (el kell kerülni az ütközést) szabályt. Utóbbira nekünk nem volt lehetőségünk, amit a zsűri két tagja is megerősített, merthogy végignézték az egész esetet.”

YouTube video

Az ütközést követően mindkét hajó visszalépett a további versenyzéstől.
A hajók sérülései:
Topaz: a bal oldali backstagcsörlő kiszakadt a helyéről, az extra terhelés miatt eltört a baum, a nagyvitorla behúzója és elszakadt a bal oldali backstag. Csörlőtől tatig megsérült az oldalperem, és az árbócon is olyan erők ébredtek, amik miatt biztos, hogy további vizsgálatok szükségesek.
Svea: komoly károk keletkeztek a hajótest víz alatti részén, az orr közelében – írta a superyachttimes.com..

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!