/

Kiváló eredmények és jubileum a Bahartnál

A Balatoni Hajózási Zrt. a Széchenyi István komp fedélzetén köszöntötte – a személyhajók és kompok utasait egyaránt figyelembe véve – idei kétmilliomodik utasát.

Csak a helyszínen, a Széchenyi István komp fedélzetén derült fény a szerencsés utas kilétére, akinek bizalmát nyereménnyel jutalmazta a társaság. A 100 ezer forintos kártyaegyenleg a társaság által indított kompokra és egyéb hajózási lehetőségekre egyaránt beváltható 2019 végéig.


A tavalyi év azonos időszakához viszonyítva nagyságrendileg 115 ezer fővel, azaz mintegy 10 százalékkal több utast, 40 ezerrel több gépkocsit, valamint 11 százalékkal több kerékpárt szállítottak a kompok Szántódrév és Tihanyrév között.

A személyhajózásban is jelentős forgalomnövekedést regisztráltak. A Bahart személyhajói a 172. hajózási szezon végére több mint 750 ezer utast szállítottak, ez 6 százalékkal, 44 ezer utassal több a tavalyi évhez képet. 750 ezer feletti személyhajó-utasszámot utoljára 10 évvel ezelőtt, 2008-ban ért el a társaság.

A személyhajózáson belül a szolgáltatáskínálatot megbontva számottevő, mintegy 19 százalékos utasszám-növekedést (38 ezer fő) a séta- és programhajózás területén tapasztalt a Bahart, amelyhez az utasok igényeihez igazított program- és szolgáltatáspaletta nagyban hozzájárult.

A Balaton legnagyobb vitorláskikötő-láncát üzemeltető Bahart-ágazat szintén kiemelkedő eredményeket ért el 2018-ban. A sikeres és hatékony üzemeltetést egyértelműen mutatja, hogy a vitorláshelybérlői kör a 2017-es évhez képest 119 éves szerződéssel növekedett, amelynek következtében a kikötőhelyek kihasználtsága az idén cégszinten meghaladta a 95 százalékot.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    1 km
  • Velence HU
    ☀️
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 10°
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    6 km
  • Grado IT
    🌫️
    2 km
  • Garda IT
    10°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek