Kiszáradt az alföldi Fehér-tó

A csapadékhiány következtében a szokásosnál jóval korábban kiszáradt a Körös-Maros Nemzeti Parkban található kardoskúti Fehér-tó.

A tó csak nyár közepén, vagy második felében szokott kiszáradni. Az idén azonban télen is alig volt csapadék, s tavasszal is csak kisebb esők jöttek, így érdemi vízborítások sehol sem alakultak ki. A tó nyugati medrét szinte összefüggő, zöld szőnyegként borítja be a magyar sóballa. Ez a növény csak a Kárpát-medencében, azon belül is elsősorban Magyarországon található meg. Főként a szikes tavakon fordul elő, a szélsőségesen sós és lúgos élőhelyhez alkalmazkodott. Pozsgás, húsos szára és vékony, tömzsi levelei elősegítik a vízraktározást és csökkentik a párolgást.

A magyar sóballák zöme május második felében jelent meg a tavon, és színük most erőteljesen zöld. Nyár végére, ősz elejére azonban vörösesbarnára, később pedig fekete színűre változnak. A tófenékre lapuló hegyes bajuszpázsittal alkot növénytársulást – írta a berek.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!