/

Kigyulladt egy hajó a forgatáson

Komoly baleset történt a The Real Housewives of New York City, vagyis a New York igazi feleségei forgatásán, amikor a szereplők közös nyaralásáról vettek fel részleteket a sorozat következő, tizedik évadjához.

Kolumbiai vakációjukon a luxusfeleségek egy hajókirándulásra is elmentek, ötcsillagos jacht helyett azonban egy lélekvesztőbe terelték be őket, ahol a személyzetből ráadásul senki nem tudott angolul, így a nők már az induláskor sem érezték magukat nagy biztonságban.

A hajót eleve igencsak dobálta a víz, így amikor a motor kigyulladt, ketten a nők közül már a korláton keresztül hánytak, a többiek pedig elkezdtek sikoltozni. „Mindannyian halálra rémültek, azt gondolták, hogy ott fognak meghalni” – nyilatkozta egy stábtag a People magazinnak.

Miután elkezdtek süllyedni, egy másik hajó sietett a segítségükre, így a szereplők megmenekültek, a nyaralás további részét azonban már nemigen élvezték – írta az infogyor.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    9 km
  • Velence HU
    10 km
  • Balaton HU
    11 km
  • Neusiedler AT
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    11°
    22 km
  • Premantura HR
    10°
    17 km
  • Grado IT
    12 km
  • Garda IT
    6 km
  • Soča SI
    5 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek