Kevesebb árnyékot adó fa lesz a Balatonnál

Csopakon a vasút villamosítása miatt ki kell vágni egy 30-33 darabból álló fasort.

Ambrus Tibor polgármester elmondta, hiába kérte a tervek módosítását, kiemelt állami beruházásról van szó, de más érv is szólt e megoldás mellett.

Példaértékű polgármesteri rendelet született Csopakon év elején, amely tiltja a fák kivágását a madarak költési időszakában, március 1. és augusztus 31. között. Ehhez képest a helyiek beszámolói szerint a közelmúltban vágott ki fákat a hajdani közforgalmú kikötő új tulajdonosa is. A vasút villamosításához szükséges, oszlopokra szerelt vezetékek melletti biztonsági sávon belülre került a fasor, ezért kívánják azt kivágni. Több helyen a vasút másik oldalán fut az új vezeték, ami ezen a szakaszon is megmenthette volna a fasort.

Ambrus Tibor polgármester a hirbalaton.hu-nak azt nyilatkozta, mindent megtett a fasor megmaradásáért, írásban is kérte a kivitelezőtől, de az észak-balatoni vasút villamosítása kiemelt állami beruházás, amibe sem egy helyi rendelet, sem egy polgármester nem szólhat bele. Hozzátette: az egyeztetések során az is kiderült, azért nem lehet ezen a szakaszon a vezetéket a vasút másik oldalára vinni, mert akkor túl közel haladna egy buszmegállóhoz és annak lámpatesteihez. „Annyit tehettünk, hogy a fasor kivágásához csak úgy járultunk hozzá, ha azzal egy időben új, kisebb növésű gömbjuharfákat ültetnek a kivágottak helyére” – mondta.

Ami a magánkézbe került volt közforgalmú kikötő területét illeti, az új tulajdonos sokoldalas szakértői véleménnyel igazolta, hogy beteg, balesetveszélyes fákat akar kivágatni, amire az új helyi rendelet is lehetőséget biztosít – számolt be a polgármester. „Bár az engedélyt korábban megkapta, két nyárfa kivágására csak a közelmúltban került sor. További 3-4-et is ki akar vágatni az amúgy közparkként nyilvántartott területéről hasonló indokokkal, ám ezt az önkormányzat kérésére őszre halasztotta” – tette hozzá.

(hirbalaton.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!